Rosszullét

A mai napom szörnyű volt, itt folyamatosan olyan dolgok történnek velem, amik azelőtt sose. :( Reggel minden rendben volt, Zane-t elvittem a suliba, aztán 9-től 15.15-ig szabadidő. Csavarogtam egy kicsit, aztán neteztem, és végül aludtam is kb. 2 órát. 15.30-ra mentem újra a suliba, de már mikor elindultam itthonról, éreztem, hogy vmi nem okés. Szorított a gyomrom, vagyis mintha begörcsölt volna a gyomorszájam, rettenetesen fájt. Csak mentem-mentem, mert sietni kellett, az erőm viszont egyre jobban fogyott, és levegőt se kaptam már rendesen a fájdalomtól. Hirtelen elkezdtem gondolkodni, hogy nem-e ettem vagy ittam vmit, amit előtte még sosem, hátha allergia vagy ilyesmi, de nem. Épphogy odaértem a sulihoz, éreztem, hogy egyre jobban nem kapok levegőt, gyorsan bekopogtam, és még annyi energiám volt, hogy elmondjam, hogy nem vagyok jól. Gyorsan bekísértek, leültettek, kérdezgették, hogy hol meg mi fáj, de már nem bírtam beszélni se, és teljesen bepánikoltam, hogy meg fogok fulladni, így persze a légszomjam csak még jobban fokozódott. :( Közben mondogatták, hogy nem lesz semmi baj, meg hogy még kicsit tartsak ki, már mindjárt jön a mentő... Hát, komolyan mondom, hogy kb. egy évezrednek tűnt, mire odaértek, pedig valójában max. 4-5perc volt az egész. Rám tettek vmi készüléket, plusz ilyen hordozható EKG-t is, és közben vérnyomást mértek, össze-vissza vizsgáltak. Végre elkezdtem újra levegőt kapni és kezdett enyhülni az a görcsös-szorító érzés. Mondták, hogy be kell, hogy vigyenek a kórházba, ki kell, hogy vizsgálják, hogy mitől volt ez az egész. Alig éltem, de mondtam, hogy nem-nem-nem megyek, nem akarok. Sztereóban beszélt hozzám 2 mentős meg 3 tanár, remek volt... Mondták, hogy Zane miatt ne aggódjak, majd vmelyikőjük hazaviszi addig, és hogy már hívták B.-t is, ő is úton van hazafelé. Kérdeztem, hogy dönthetek-e úgy, hogy nem akarok bemenni a kórházba?! Mondták, hogy persze, de kizárólag saját felelősségemre, és ahhoz alá kell hogy írjak egy papírt. OK... Megírták a papírt, aláírtam, de olyan rendesek voltak, még kb. fél órán keresztül ott maradtak velem, és hagyták azt a gépet is rajtam stb. A vérnyomásom egyébként mikor kiértek, és először mérték, akkor 182/119 volt, aztán mikor kezdtem megnyugodni, meg már rendesen tudtam lélegezni, akkor elindult lefelé. Szörnyű volt az egész. :( 

Nagyjából jobban lettem, Zane tanára hazahozott minket, kérdezte, hogy maradjon-e velünk, míg B. haza nem ér, de mondtam, hogy nem kell, köszönöm. B. 18.20 körül jött meg, tiszta ideg volt, mert hogy a forgalom miatt nem tudott jönni rendesen, és hogy pánikolt végig az úton, vajon minden OK-e velem. Mondta, hogy nem nézek ki túl jól, szeretne elvinni a kórházba, csak hogy megnyugodjunk, minden rendben van-e, mert nagyon aggódik. Nagy nehezen sikerült lebeszélnem róla, végül kiegyeztünk abban, hogy holnap elmegyünk a háziorvoshoz. Nem akarom... :S Otthon se megyek szinte soha dokihoz, itt meg aztán pláne nem akarok, hiszen azt se értem, hogy mit beszélnek, mert az orvosi szavakról fogalmam sincs angolul. :( Egyébként azóta is találgatom magamban, hogy vajon mi lehetett az oka ennek a rosszullétnek. Mert már volt egy ugyanilyen pár héttel ezelőtt, csak akkor nem volt légszomjam, de az meg lehet, hogy csak attól volt, hogy bepánikoltam?! :S Talán intő jel volt, hogy jobban oda kell figyelnem magamra... keveset alszom, nem eszem rendszeresen, iszonyú keveset iszom, és csomót idegeskedek olyan hülyeségek miatt, mint pl. Sekai... :S Ezeken sürgősen változtatnom kell! :(

Holnap B. itthon lesz, mondta, hogy pihennem kell egész nap. Tökre cikinek érzem már ezt az egészet... bokaficam, tüdőgyulladás, most meg még ez is... áhhh, mi jöhet még?!?! :(

Zane tanárnője mondta, hogy csupa pozitív hatással vagyok Zane-re, azóta tök okos az iskolában, szépen megtanult írni, látszik, hogy kiegyensúlyozott és boldog, na meg hogy minden nap emleget a suliban is, nekik is mondogatja, hogy én vagyok a legjobb barátja. :)) Olyan édes, úgy imádom!!! Ma kb. 6 kis mesekönyvet olvastam fel neki, és úgy örült, látszódott hogy valóban érdekli. Sőt, el is kezdett panaszkodni, hogy az előző aupair, egy idősebb ugandai nő volt, ő sose olvasott neki, mert mindig csak TV-t nézett, és még ráadásul ugye folyton meg is verte, ha vmi rosszat csinált. :S

B. ma is elmondta, hogy nagyon happy velem, és hálás nekem mindenért. Mióta volt az a "kis" összezörrenésünk, azóta teljesen megváltozott, abszolút jó irányban. Persze így is sokszor látom rajta, hogy ideges, mert otthonról az anyja meg a tesója folyamatosan pénzért zaklatják, de most már legalább nem rajtunk csattan az ostor. :)