Jan. 21-22.

Nyugi-nyugi, élek-élek, túléltem! A pénteki nap: reggel sokáig aludhattam. B. elvitte Zane-t a suliba aztán elment a városba néhány dolgot elintézni, persze óránként felhívott kb. hogy minden OK-e, mondván míg itt lakom, ő a felelős értem. Olyan fél 2 körül kiderült, hogy vendégek jönnek, B. mondta, hogy már nem fog tudni hazajönni, hanem a városból megy értük az állomásra. Kérdezte, hogy mennyire vagyok jól, el tudnám-e hozni Zane-t a suliból. Elmentem érte, bár éreztem, hogy nem vagyok a helyzet magaslatán, de persze lapítottam, mert nem akartam dokihoz menni, márpedig B. ragaszkodott hozzá, csak hát szerencsére a vendégek megmentettek tőle, - akkor még nagy naívan így gondoltam. Hazaértünk, Zane átöltözött, leültünk a nappaliban, és elkezdtem meséket olvasni neki. Eltelt egy kb. fél óra, és éreztem, hogy iszonyú rosszul vagyok, gyorsan elkezdtem fel-alá sétálgatni a házban, hátha jobb lesz, de nem. Szenvedtem egy ideig, javulást remélve, de mivel éreztem, hogy egyre csak rosszabb, ezért nem volt mit tenni, felhívtam B.-t. Gyorsan jött is haza, akkor már magam mondtam, hogy menni akarok a kórházba, féltem, hogy komolyabb bajom lesz. Itthagytuk a vendégeket és Zane-t, elmentünk a kórházba. A recepción vmi papírt kellett kitölteni, a személyes adataimmal + hogy mi a problémám. Beatrice pikk-pakk megoldotta a szitut, aztán csak vártunk és vártunk. Közeledett a 7 óra, amikorra B.-nek ki kellett volna vinnie a vendégeket az állomásra, de látván, hogy pánikolok, - vajon hogyan fogom elmondani, hogy mi a panaszom, hiszen az orvosi szavakat nem igazán vágom angolul - inkább úgy döntött, hogy küld egy taxit értük, ők elhozzák  Zane-t az állomásra, és mi odamegyünk 7-re, kiszámoltuk, hogy pár perccel előtte végeznünk kell, és akkor még pont elcsípjük őket, Zane-t lepasszolják, elbúcsúzunk, és ennyi. Taxi rendel, közben feleszmélünk, hogy nincs otthon kulcs, no nem baj, csak nem megy be senki röpke 1 óra leforgása alatt, gyors telefon, - B. elmagyarázza Grace-nek, hogy hogyan kell extra biztonságosan becsukni a bejárati ajtót. (Én azt gondoltam, hogy azt fogja elmondani, hogy hogyan kell kijutni a hátsó kijáraton, és hogy merre kerüljék meg a házat stb. - mivel emlékeztem, hogy a szokásunkhoz híven kulcsra zártuk az ajtót, de mivel ugandaiul karattyolt, ezért egy mukkot se értettem belőle.) Közben szólítanak, bemegyünk, simán elmondtam egyedül a dokinak, hogy mi a bajom, tökre büszke voltam magamra. Megvizsgál, kérdezget, közben B. nézi az óráját, mondja, hogy mennie kell az állomásra, de no para, mire végzek már itt is lesz, csak okosan. A doki megállapítja, hogy szerinte mi a bajom, ír fel vmi kapszulát, és mondja a további instrukciókat: soha többet nem szedhetek ibuprofent + aspirint, mert kikészítette a gyomromat, és ne idegeskedjek, illetve ne egyek erősen fűszeres kajákat, pl. a curry-s cuccokat se ártana kerülnöm, sőt... Még búcsúzásképp megkérdezi, hogy amúgy melyik országból jöttem, és megdícséri az angolomat, - kösziii. Kimegyek, B. épp akkor parkol le a kocsival, és mondja, hogy: Petra, bezártuk őket a házba!!!! Mondom: tudom, és?! Hát hogy kiment a taxis, és full hülyének nézte őket, az ablakon keresztül próbáltak kommunikálni vele, persze itt az ablakok is kulccsal nyílnak, a kulcs meg a habokban, így felét se értették, csak hogy szitkozódik, csodálták, hogy nem hívott rendőrt, lol. :) Áhhh, mondom, basszus, én azt hittem, hogy mikor beszéltél Grace-szel, akkor azt mondtad neki, hogy irány a hátsó kijárat... és hogy onnan hogyan lehet a legegyszerűbben megkerülni a házat, mert hogy egyetlen szót csíptem el belőle (amit a sok ugandai között épp angolul mondott - ez akkor van, mikor ugandaiul nem jut eszébe), hogy  a "jobb oldalon", és abból arra következtettem, hogy azt mondja, de neeem, nem arról volt szó. Na mindegy, hát irdatlan nevetésbe kezdtünk. Elmentünk a gyógyszertárba, kiváltottuk a receptet, egy kisebb vagyon volt, de B. fizette, és később sem engedte, hogy odaadjam az árát. Aztán gyorsan be a KFC-be, vettünk kaját, mert itthon üres volt a hűtő. Hazaértünk, ettünk, beszélgettünk kicsit, aztán B. a 21.15-ös vonatra vitte le Grace-éket. Olyan arik voltak egyébként, nagyon csíptem őket. És megdicsérték ők is az angolomat!!!!
A mai napom semmittevéssel telt. B. hajnali fél 6-kor elment dolgozni, és este 22h-kor jött meg, egész nap Zane-nel ketten voltunk itthon, ő - hétvége lévén - nintendozott meg tv-t nézett, én pedig neteztem. Este vacsi, fürdés, bedtime, minden simán ment. És határozottan jobban lettem a gyógyszertől!!! Úgyhogy ennek örülök! Na meg annak is, hogy B.-szel egy ideje nagyon egy húron pendülünk, teljes az összhang, és tényleg látom rajta, hogy mindenben a javamat akarja, és próbál segíteni.