+40 Ł

A mai napom: reggel 7 óra helyett tök véletlenül ébredtem meg 7.30-kor. :S Követem az otthoni elalvós-elkésős tendenciát, amiről otthon az iskolában tudnának mesélni. :) Na mindegy, végülis sikeresen odaértünk 9-re a suliba, és minden rendben is volt. 9-től 15.15-ig ugye szabad vagyok, elmentem kicsit csavarogni, utána pedig neteztem. Szilvivel végre felvettük msn-en a kapcsolatot, és dumcsiztunk egy csomót, tökre happy lettem tőle. Pénteken folyt.köv. :) 15.30-ra mentem Zane-ért a suliba, ott találkoztam Cristinával, aki persze Vanessaval jött gyalog, mivel hogy neki kellett Calvint is hazavinnie a suliból. Bezzeg ilyenkor nem probléma.... OK, jegyezve. Együtt kellett jönnünk hazafelé, mert a gyerekek nem akartak elszakadni egymástól. Hát, hogy is mondjam... én valahogy nem igazán vágytam Cristina társaságára. :S A gyerekek rohangáltak össze-vissza, és aztán egyre csak durvultak a dolgok, mivel őnagysága nem volt hajlandó rászólni Masonra, én meg hiába is tettem, rám nem hallgat. Az eredmény: Zane esett egy hatalmasat, mert Mason fellökte. Kb. fél óráig álltunk, mert Zane csak ordított, és nem akart tovább jönni. Közben persze nem volt elég ez, Cristina elkezdte, hogy neki ez milyen sok, ő nem bír egyszerre Masonnal meg Calvinnel. Huhh, hát úgy kifakadtam, úgy igazából kijött belőlem minden, amit eddig sose volt alkalmam elmondani neki szemtől szembe, de viszont már idegesített nagyon, és mindig csak magamat stresszeltem vele. Szóval rázúdítottam, hogy akkor gondolja el, hogy nekem hányszor lehetett már ilyen érzésem, és hogy ő csak ne panaszkodjon, mert Calvin szófogadó, ellenben Masonnal, és elmeséltem neki pár szitut, hogy milyen pofátlanságokat csinált eddig velem/nálunk, az meg csak úgy pislogott. Mondtam, hogy utálom, amikor nekem kell Masont suliba vinnem, vagy elhoznom onnan, és hogy ezt miért nem veszik már észre, miért nem lehet felfogni? Én egy gyereket vállaltam, nem többet, és szándékosan... Kb. 20 percen keresztül csak osztottam, láttam rajta, hogy már a halálba kíván szinte, de én akkor is csak mondtam és mondtam. :) 

Hazaértünk, Zane sírt még egy darabig, aztán átöltözött, tanultunk, vacsi, fürdés, bedtime. 18.30-kor már ágyban is volt. :) 

B. 22.20-kor ért haza, megbeszéltük a mai eseményeket, meg a holnapot, elmeséltem neki nagyjából a szitukat, aztán mikor akartam bejönni a szobámba, akkor a kezembe nyomott 40 fontot, hogy nagyon köszöni, amiért átsegítettem ezen a nehéz időszakon, és hogy mindig mindenben próbálok neki segíteni, úgyhogy ezt a pénzt költsem el magamra, mert megérdemlem. :) Plusz még meg is ölelt! :) Tök boldog voltam, és elsősorban NEM a pénz, hanem a gesztus miatt, és mert jó érzés, hogy elégedett velem. (bár ez utóbbira már bőven rá is szolgáltam) Mondta, hogy ez szívből jött, és hogy szíve szerint többet adna, mert megérdemelném, de most sajnos csak ennyire futja. Értem én ezt, és nincs is baj ezzel, amúgy meg hallom minden nap, hogy az anyukája hívogatja pénzért, és folyton neki utal, ha van egy kis pénze, mert az időjárás viszontagságok tönkretették a házát. :S

Összességében eredményes napot zártam, mert végre kiadhattam a dühömet a kedves kis "barátnőmnek", és ettől kicsit megkönnyebbültem. :)