Utolsó napom a suliban...

Múlt héten egyszer már visszamondtam az angliai utat a suli miatt, de most megint kiakadtam, úgyhogy eldöntöttem: megyek, és senki se tarthat vissza. Holnap felmondok, és punktum. A történet röviden: Mikor hazajöttem Worcesterből, akkor itthon - szerencsémre - rögtön kaptam egy pedagógiai asszisztensi állást a helyi általános iskolában. Nagyon megörültem neki, egyrészt, hogy a volt sulimban dolgozhatok, másrészt pedig, hogy végre valami új kihívás, ezen a területen is szerezhetek egy kis tapasztalatot. A fogadtatás teljesen pozitív volt, életemben először éreztem azt, hogy végre megtaláltam a helyemet. Nagyon megszerettem a kollégáimat, és azt hiszem, hogy ők is engem. Egy valami volt, ami nem stimmelt, az pedig az, hogy a Városgondnokság folyamatosan fúrni próbált, hála égnek nem sok sikerrel. Viszont ma eljött az a pont, hogy azt mondtam: ELÉÉÉG, miután az elmúlt két hétben folyamatosan szó nélkül tűrtem a szemétségeiket. Kezdődött azzal, hogy augusztus 23.-án felhívtak a Városgondnokságtól, vagyis nem is engem, hanem Anyukámat (!), mert engem - állítólag - nem tudtak elérni (holott mindig nálam van a telefonom). Nos, Anyával meló után találkoztunk a buszmegállóban, úgy volt, hogy megyünk vásárolni. Mondta, h hívjam fel a Városgondnokságot, mert ki akarnak rúgni a suliból. Felhívtam őket, mondják, hogy sajnálják, az iskola nem tart tovább igényt a munkámra. Teljesen le voltam döbbenve, kérdeztem, hogy miért, legalább magyarázzák meg, ugyanis nekem mindenki mindig azt mondja, hogy mennyire meg vannak velem elégedve, az igazgatónő szó szerint azt mondta, hogy főnyeremény vagyok az iskolának, és hogy áldják azt a napot, amikor először betettem a suliba a lábamat, mert csomó gondot leveszek a vállukról a munkámmal. A nő azt mondta, hogy ő nem tudja az okot, neki csak ezt mondták, hogy hívjon fel engem, és mondja ezt meg. Kérdeztem: és ezt miért nem tudták megmondani nekem a suliban, hát egész nap bent voltam, senki semmit nem szólt, sőt még meg is szórtak egy halom munkával, és mondták, hogy ne siessek vele, elég lesz holnap nekiállni, plusz szerda-csüt. lesz a tankönyvosztás, amikor szintén számítanak rám, na meg a pótbeiratkozás stb., és még a Taninform sincs kész, amivel egész nyáron kínlódtam. Mondja erre a nő, hogy: hát tényleg az lett volna a korrekt, ha elém állnak, és bejelentik ők, de hát mivel szabadságon vagyok, ezért ez kivitelezhetetlen, így neki maradt eme nemes feladat. Mondom: ééééén? szabadságon? Dehogy vagyok szabadságon, már dolgozom 2. hete! Erre a nő kicsit meglepődött, és mondta, hogy majd nemsokára visszahív. Hívott is kb. negyed órára rá, hogy hát sorry, de összekeverte a neveket, és nem engem kell kirúgnia, hanem a másik - ugyanebben a pozícióban lévő - kolléganőt. Majd hozzátette, hogy erről legyek szíves ne szóljak senkinek. Másnap mentem dolgozni, láttam, hogy a másik kolléganő ugyanúgy dolgozik, nah ekkor már kezdett kissé gyanússá válni a dolog, hogy itt valami nem stimmel. Elmondtam hát a titkárságon a történteket, majd később az igazgatónőnek is, akik teljesen értetlenül és felháborodva álltak a dolgok előtt, mondván, hogy ők senkivel nem beszéltek rólam a Városgondnokságnál, és hogy nagyon is meg vannak velem elégedve. Az igazgatónő (Ami) mondta, hogy ne aggódjak, majd ő beszél velük, hogy mi is volt ez az egész, merthogy ő semmiről sem tud, pedig ő az egyetlen, aki ilyen ügyben döntést hozhatna. Fel is ment a Városgondnokságra, és beszélt is a vezetővel, persze okosan kimagyarázták a dolgokat, és megígérték neki, hogy fel fognak hívni engem, bocsánatot kérni. Nos, ez azóta sem történt meg, viszont most pár napra rá, ma újra felhívták délelőtt Anyukámat (!), hogy hol vagyok ma, és hol voltam a múlt héten, mert állítólag (szerintük) nem járok dolgozni. Anyukám megmondta nekik, hogy hagyják őt békén, hívják fel az iskolát, azon belül meg az Amit, és kérdezzék meg tőle, elvégre ő a főnököm, tehát nyilván tud róla, hogy mikor vagyok bent, és mikor nem. Erre fel ők felhívták Zsuzsát (a gazdasági ügyintézőt), akinek szintén előadták a sztorit, hogy tudomásuk szerint nem járok dolgozni, és engem nem tudnak elérni telefonon, sőt pofátlanul azt is hazudták, hogy Anyukámat a múltkori ominózus eset után nem merik felhívni (holott felhívták). Zsuzsa felvilágosította őket, hogy de igenis dolgozom, és hogy ne hívogassák Anyukámat, se ne hívják az ő privát mobilját, hanem hívják szépen az iskola vonalas számát, és keressenek azon, majd a telefonhoz hívnak. Ajjh, hát nekem olyan szinten eldurrant az agyam, egyszerűen elegem van, hogy nem bírnak már rólam leszállni. Egy szónak is száz a vége, elhatároztam magam, hogy felmondok, mert én nem fogok minden héten csatákat vívni a Városgondnoksággal. Ami fülébe jutott a hír, írt is nekem egy e-mailt még este:

"Petra, hallom, a problémák a Városgondnoksággal még mindig fennállnak. Kérlek, gyere be holnap a suliba, és reggel gyere el velem az önkormányzatra! Mindenképpen a végére kell járnunk ennek a dolognak. Én kértem, hogy jöhess hozzánk dolgozni, hozzájárult a polgármester, aki dönt, és innentől csak az a kérdés, hogy én elégedett vagyok-e vagy sem. Én pedig (sőt mi) elégedettek vagyunk! Ezért beszéltem D. Péterrel is.
Úgy látszik, ez sem volt elég, feljebb kell szóvá tenni, hogy zűr van.
Kérlek, ne add fel!
Menjünk fel együtt a polgármesterhez!

Üdv:
Ami"

Bevallom őszintén, ez nagyon jól esett, hogy a suliban mindenki egy emberként kiáll mellettem, és harcolnak a Városgondnokság ellen. Amira sokan kiabálnak kígyót-békát, de szerintem nagyon is jó igazgató. Rengeteget dolgozik, sokat tesz az iskoláért, mindig minden problémára igyekszik megoldást találni. Barátságos, és közvetlen, szóval abszolút pozitív személyiség.  De sajnos mivel önkormányzati fenntartású suli vagyunk, ezért történhet meg az ilyesmi, hogy pl. ki akarnak túrni a pozíciómból, gondolom/gondoljuk G.-né barátnőjének jobban szüksége lenne erre a munkára, mint nekem. :) Persze, hát gyanítom fáj nekik, hogy G.-nénak semmi beleszólása nem volt ebbe, mivel Ami keresett meg a munkával, és ő is intézte a polgármesternél. Nah, mindegy. Lényeg: felmondok, mert nem fogok G.-né szintjére lesüllyedni. Talpraesett vagyok, ambíciózus, szóval bízok magamban, hogy Angliában is ugyanígy megállom a helyemet. A sulitól meg könnyes búcsú... Felejthetetlen 4 hónap volt, tök jól éreztem magam, rengeteget nevettem, sokat tanultam. (Köszönet.)