Ma is minden OK volt. Reggel 7-kor keltem, Zane-nek reggelit adtam, felöltözött, aztán ma B. vitte a suliba, én visszafeküdtem még aludni. Délelőtt szokás szerint semmit se csináltam, fél 4-re mentem Zane-ért a suliba. Hazaértünk, adtam neki gyümölcsöt, és leült TV-t nézni, de aztán később nagy nehezen rávettem, hogy menjünk ki focizni. :) Legalább én is mozogtam kicsit, már jól esett. B. fél 7-kor indult dolgozni, még előtte vacsiztunk, mert ha csak ketten vagyunk itthon, akkor Zane csak cornflakes-t hajlandó enni. :S A vacsora: marhahúsos-zelleres paradicsomszószós egyveleg vmi tipikus afrikai körettel, ami hasonló, mint otthon a tejbegríz, csak másabb, mert az alapanyaga ízre meg állagra olyan, mint a finomliszt. :D Furcsa, de nagyjából ehető. :D
B. mondta, hogy hétfő reggel teszi le az éjszakás műszakot, utána pár napig nem fog dolgozni, azalatt én szabad leszek. :) Úgy volt, hogy ma megy Derby-be vmi kurzust teljesíteni a part-time-os munkájához, de hulla fáradt volt, úgyhogy nem ment, emiatt most 2 hétig nem dolgozhat Derby-be. (ha jól értettem)
Találtam végre 2 másik au-pairt a városban. :) Juppi. :)
Találtam végre 2 másik au-pairt a városban. :) Juppi. :)
Asszem a köret, amit írtál, a fufu. Megtanulhatnád...:D
VálaszTörlésJa, Ági vagyok.:D
Ágiiiiii!!! :) Igen, azt hiszem, hogy azaz :D Néztem róla képet, és nagyon hasonló a kinézete. :D Szóval... ehhez kell olyan tipikus ilyen alapanyag :D Mint nálunk a liszt kb. ... aztán csak víz, víz, víz... addig kevergetni a tűzön, míg el nem válik az edény falától, aztán kiborítani egy nagy tányérra. :D Tök funny, mert felveszi az edény alakját, és úgy is marad. :D Mellesleg ez sztem baromi hízlaló. :S Meg egészségtelen. :S Szal... ezt nem kell megtanulni... :D
VálaszTörlés