Jelentem, hogy túléltem a délutánt. :) Sekay este fél 7 után jött Maison-ért, már azt hittem, hogy sose fog ideérni. Szépen elmondtam, hogy megint mik voltak a problémák, úgyhogy Maison újra kikapott az anyjától. Hát sajnálom, én akkor se fogom hagyni, hogy velem szemtelenkedjen, pláne hogy mert szívességet teszek nekik. Zane ma is már 7-kor ágyban volt. :) Vele 95%-ban tényleg jól ki lehet jönni, és szót is fogad... a maradék 5%-ot meg el kell nézni neki, mert gyerek még. Szóval, miután Zane lefeküdt, gyorsan felporszívóztam a nappalit, aztán B. hívott, hogy minden OK-e, és hogy korábban végzett, nemsokára itthon lesz. Én gyorsan lezuhiztam, aztán feljöttem netezni a szobámba. 8 körül ért haza B., így megúsztam a szomszéd gyerekeket, mert őket meg 9-kor hozták újra. Holnap, ha időben fel tudok kelni, akkor már kora délelőtt elhúzok itthonról, és este 6-nál hamarabb tuti, hogy nem jövök meg.
2010. szeptember 30., csütörtök
Kiborulós nap
Ez a hét kemény lesz, azt hiszem, megőrjít a szomszéd gyerek. Szilvi, gyere mááár! :( Sekay (Maison's Mum) ma felhívott délelőtt, hogy legyek szíves Maison-t is elhozni a suliból, és utána jönni fog érte hozzánk. Nos, hát ez nem igazán valósult meg eddig, és az idegeim már kezdik felmondani a szolgálatot. Egyszerűen elegem van ebből... el van cseszve az egész délutánom, az estémről majd nem is beszélve, mert Sekay hozza át a gyerekeket aludni. Hazafelé a suliból amúgy minden OK volt, csak itthon kezdődtek a problémák. Alighogy betettük a lábunkat a házba, Maison követelte, hogy adjak neki chips-et. Mondtam neki, hogy sorry, de nincs itthon, erre ő megmutatta, hogy hol tartjuk. (Persze, tudtam én is, de azt is, hogy azt B. magának vette.) Aztán megevett egy zacskó chips-et, utána kért juice-t, majd amikor megitta, utána közölte, hogy adjak neki cornflakes-t tejjel, mert ő éhes is. Aztán nekiálltak játszani, meg se lehet moccanni a nappaliban, az összes játék le van szórva a földre, és csak kiabálnak, kiabálnak, kiabálnak. Zane-nel se lehet sajnos szót érteni, ha Maison itt van, nagyon rossz irányba húzzák egymást. Egyetlen dolog éltet, hogy holnap állítólag off leszek, és még ma este megmondom B.-nek, hogy holnap ne számítson rám, bemegyek a városba csavarogni. Mert ha itthon maradok, akkor megint az a sors fog rám várni, mint eddig mindig... vihetem a gyereket a suliba, meg hozhatom haza stb. És abszolút nincs kedvem hozzá. Főleg, ha itt lesz a Szilvi is, menni akarunk mindenfelé a szabadidőnkben, de már most látom, hogy ez B.-nek nem igazán fog tetszeni... viszont meg fogom értetni vele, hogy igenis szükségem van kikapcsolódásra, és punktum.
Ma végre sütött a nap, ez az egy jó dolog történt, semmi más pozitívum nincsen. Szilvi csak vasárnap délután jön, mégiscsak repülővel, Manchesterbe érkezik. Remélem, hogy ki fognak menni érte a reptérre. Addig még 3 nap... csak ezt éljem túl...
Uncsi szerda
Tegnap este viszonylag korán elaludtam, már nem futotta az erőmből update-re, bár nem is baj, mert igazából semmi extra nem történt. :) Délelőtt csináltam mashed potatoes-t (krumplipüré), mindenkinek nagyon ízlett, pedig mivel nem voltam benne biztos, hogy ők is ugyanúgy eszik, mint mi, ezért mentőövként főztem rizst is. :D Az ebéd megint ugyanaz volt, az a marhahúsos-sárgarépás ragu... mást itt még nem is ettem, pedig holnap lesz 3 hete, hogy itt vagyok... szóval gyanítom, hogy B. mást nem nagyon tud főzni. Ágikám mondta, hogy minden kajcsi elkészítését alaposan figyeljem meg, hát akkor írom... kockázott marhahús, őrölt fahéj, őrölt gyömbér, só, vmi marhahúshoz használandó itteni extra nagy dobozos fűszerkeverék, amiben liszt is van, tehát sűrít, + hámozott paradicsom konzerv, és kockázott sárgarépa van még belefőzve. Nyami. :D LOL :D Egyébként már kezdem megszokni az ízét... :D
Holnap megint hosszú napom lesz, jönnek át este a szomszéd gyerekek... :(
Szilvi érkezik szombaton! Már annyira várom!!! :) Ő egyébként hatalmas party-face, szóval már csak szabadidő kellene. :D Éssss névnapozunk a hétvégén! :)
Pénteken elvileg off leszek... hangsúlyozom, hogy elvileg... :S
Ritámtól ma érkezett egy csomagocska. :) Tökre meglepődtem, mert levélkét vártam, ehelyett viszont kaptam egy egész dobozzal a kedvenc teámból. :) Ajjh, ezúton is nagyon köszönöm, imádlak! (L)
2010. szeptember 28., kedd
Szilvi is coming!!!
Happinesssssssss! :) Szilvi is coming at the weekend!!! :) Juppppppppppi! :)
A reggelem szörnyű volt... 3 gyerek... gondolom el tudja mindenki képzelni. Nem akarom taglalni, nem akarom sajnáltatni magamat, csak hát remélem, hogy ez volt az utolsó ilyen.
Ma tök fini Texas burgert ettem délelőtt. :) 1 fontért vettem, de tényleg nagyon jó volt. Ebédre meg chicken curry lesz ismét, mivel a marhahússal egyszerűen nem tudok megbarátkozni... De viszont kitaláltam, hogy jövő héttől párolt zöldségeket fogok enni, meg rizst néha, meg a zabkását mindenféle formában, meg sok-sok gyümölcsöt, mert az aztán bőségesen van itthon. :)
Ma fél 4-ig semmi dolgom, a szokásos netezés van csak porondon, mert nagyon rossz idő van kint. Esik az eső, + hideg, + kőd, és a szél is fújdogál mellette.
Káosz...
Tökéletes napom volt ma, vagyis lett volna, leszámítva a fejfájást, meg este a szomszéd gyerekeket. Délután Zane megjött a suliból, aztán átöltözött, evett gyümisalátát, és nekiálltunk írást gyakorolni. Minden rendben ment, viszont nagyon nem éreztem jól magamat, rázott a hideg, + iszonyúan fájt a fejem. Mondtam Zane-nek, hogy fel kell öltöznünk, és el kell mennünk a boltba, muszáj vennem valami fájdalomcsillapítót, mert nem vagyok jól, de hogy nem szeretném, ha a boltban hisztizne, nem fogok neki ezt-azt vásárolni, legyen szíves ezt tudomásul venni. Megígértem, hogy ha okos lesz, akkor kap még egy matricát. :) (ezzel amúgy bármire rá lehet venni) Elindultunk hát a boltba, kicsit esett az eső, meg fújt a szél, aminek nagyon nem örültem. Kb. 40 perc volt, mire megfordultunk, Zane végig szépen viselkedett, tökre happy lettem. Hazaértünk, bekapcsoltam neki a TV-t, én közben megmelegítettem a rizst, meg a húst. Megvacsiztunk, vacsi után Zane mondta, hogy ő álmos, szeretne lefeküdni. Csak úgy pislogtam, ilyen azért még nem volt! ;) Ágyba tettem, elmosogattam a tányérokat, gyorsan kiteregettem, közben meghozták a szomszéd gyerekeket. Maison rögtön beszaladt a nappaliba, nekiállt a focis flipperrel játszani, de mondtam neki, hogy a-a... nyomás lefeküdni, mert 8 óra elmúlt, és holnap korán kell kelni, suliba kell menni. Erre elkezdett nyafogni, de én nem hagytam magam, aztán a nyafogás átment nyavajgásba, majd hisztibe, toporzékolásba, üvöltésbe. Először még higgadt voltam, próbáltam neki szépen elmagyarázni a dolgokat, aztán mikor egyre jobban ordított, vagy fél órán keresztül, nah akkor megelégeltem, és közöltem a tényeket, hogy az én "gyerekem" Zane, aki már 7 óta alszik, szóval a munkaidőm réges rég lejárt, nem mellesleg hulla fáradt is vagyok, de miattuk fent kell lennem, úgyhogy az lenne a minimum, hogy viselkednek, ha már egyszer szívességet teszek az anyjuknak... Persze abszolút nem érdekelte, hogy mit mondok, egyre hangosabban üvöltött. Feljöttünk az emeletre, bömbölt mint a fene, bement B. szobájába, én meg be mertem csukni az ajtót, erre olyan hisztirohamot kapott, hogy csak na, szerintem az egész utca hallotta, hogy mi megy nálunk... :S Ököllel ütötte az ajtót, kiabált, toporzékolt... nálam is elszakadt a cérna, ordítottam vele, ahogy csak a torkomon kifért, hogy elegem van belőle, soha de soha többet nem vigyázok rájuk, és most pedig aludjon, mert ha Zane felébred, akkor tuti, hogy házon kívül találja magát. Aztán leindultam, erre ő is felpattant, de mondtam neki, hogy meg nem akarom látni lent a nappaliban! Nem is mert lejönni... :D Nah, de ahogy leértem, rázendített Vanessa is, én még ilyen keserves sírást sose hallottam, és csak kiabálta, hogy: Mummy, Mummy... kb. másfél órán keresztül, mire végül elaludt. Egyszerűen szörnyű volt! 22.30 körül ért haza Beatrice, elmeséltem neki a történteket, és mondtam, hogy én ezzel befejeztem a segédkezést. Mondta ő is, hogy hát igen, au-pair kellene nekik mielőbb, nah de mégis hogyan, ha az anyjuk mégcsak a telefont sem hajlandó felvenni ez ügyben? Napokkal ezelőtt megkértek, hogy segítsek nekik valakit találni, én találtam is 4 lányt, egyik telefonszámát odaadtam neki 2 napja, mondta, hogy hívta, de nem vette fel, gondoltam OK, sőt még örültem is, mert közben kiderült, hogy Szilvi szívesen jönne ide ki, őt meg személyesen is ismerem, szóval juppi. Megadtam hát neki a Szilvi számát, ma este kérdeztem, hogy hívta-e, erre mondta, hogy igen, persze, próbálta, de csak a hangposta jelentkezett. Ez kamu... Gyanítom, hogy ezzel az au-pair keresősdivel vmi nem stimmel, de mindegy, B. megadta a nőci telefonszámát most este, én meg továbbítottam a Szilvinek, aki holnap reggel fel fogja hívni, és akkor kiderül, hogy mit mond. Nem egyszerű egy történet. :(
2010. szeptember 27., hétfő
18. nap
Omg... Tegnap elfelejtettem írni. Szóval, a vasárnap is a szokásosan telt. Reggel velem voltak itthon a gyerekek, minden rendben volt. Negyed 9 körül jött Maison-ért + Vanessa-ért az anyukájuk, utána mi Zane-nel TV-t néztünk, délben ebédeltünk, aztán gyakoroltuk az írást, rajzoltunk, színeztünk, csináltunk gyümölcs salátát, majd újra TV nézés. :) 6-kor ettünk vacsit, 7-kor meg Zane elszundított lent a nappaliban a kanapén, úgyhogy felhoztam a szobájába. Olyan édes amúgy, bár néha tényleg rossz tud lenni, de alapjában véve nincs semmi probléma vele. Van, amikor én is nyűgös vagyok, és akkor a legkisebb dolgon is kiakadok, szóval elcseszem a napomat azzal, hogy felidegesítem magam. :S Le kellene szokni róla. :D Este 3/4 8-kor hozták át megint Maisont meg Vanessát. Tökre happyk voltak, Maison is már kezd megnyílni, beszélgetett velem. És Vanessa se sírt! :) De viszont ezt ma reggel bepótolta... :D Mindenképpen könnyebb lesz nekik, ha lesz végre saját aupairük, mert így, hogy mindig itt-ott vannak, hát nem lehet egyszerű. Ma B. Derby-be megy dolgozni, csak este 10-kor fog csak hazaérni. Holnap meg nappalos lesz itt a helyi kórházban. Délután nem kell mennem Zane-ért a suliba, mert Maison's Mum-ja elhozza őt is. :) Juppppi. Egyébként iszonyú hideg van, és fúj a szél, meg esik az eső.... :(
2010. szeptember 25., szombat
Horrible day
Hulla fáradt vagyok, és túl sok kedvem sincs írni. Hiába van szombat, ma reggel is korán kellett kelnem, mert a gyerekek már fél 7 körül fent voltak. Reggeliztünk, játszottak, míg nem jött a két másik gyerekért az anyukájuk. Aztán mi megbeszéltük, hogy B. elmegy pénzt felvenni, utána hazajön, és elmegyünk együtt bevásárolni a Tescoba, aztán meg elvisszük Zane-t a játszótérre. Hát, ebből összvissz annyi valósult meg, hogy B. elindult, aztán 3 hatalmas szatyorral tért haza, és közölte, hogy sorry, elfelejtette, hogy mennie kell Derby-be dolgozni. Közben felhívta a fűtésszerelőt, mert elromlott a fűtés, mondta, hogy majd ki fognak jönni, úgyhogy legyünk itthon. OK. Főzzek ki tésztát, vett hozzá Barbecue szószos sült csirkecombot, együnk azt. OK. Elment dolgozni, én gyorsan megcsináltam a tésztát, Zane-nek szedtem belőle, de megint jött, hogy ő ezt nem szereti, csak a rizst. Oké, nekiálltam rizst is csinálni, közben jött a fűtésszerelő, Zane-t le se lehetett lőni, produkálta magát kb. másfél órán keresztül, de a pasi jófej volt, csak mosolygott. :D Mondtam neki, hogy sose szokott ő ennyire rossz lenni, fogalmam sincs, hogy mi történt vele... A fűtésszerelés kipipálva, nekiálltunk ebédelni, nah, akkor már a rizs se kellett neki, csak a csirkecomb. És hogy süssek pizzát. Ohh, hát perszeee. Ebéd után kissé csillapodtak a kedélyek, egy darabig nézte a TV-t, én közben neteztem. 4 óra körül kért gyümölcsöt, mondtam neki, hogy oké, kap almát. Mondja neeem, ő azt nem szereti. Mondtam OK, akkor narancs. Ő meg erre, hogy akkor inkább az alma. Ajjh, hihetetlen... ami nem mangó, nem pizza, nem csirke és nem cornflakes, az sose jó, ez a tendencia. :S Vacsorára evett még egy csirkecombot, és egy nagyon kicsi rizst. 6 órakor telefonált megint a szomszéd nőci, hogy este hozná át a gyerekeket, mert dolgoznia kell menni. Hipp-hipp hurrá, gondoltam magamban. Úgyhogy fél 7-kor gyors zuhanyzás, majd 7-től fél 8-ig könyörögtem Zane-nek, hogy menjen aludni, mert már késő van... :S A csillagokat is leígértem az égről, mire végre rávettem. :D Olyan édes volt, ahogy magyarázta, hogy de ő nem fáradt, és még világos van, csak egy picit szeretne még TV-t nézni... a szívem szakadt meg érte, de tudtam, hogy ha megérkezik Maison + Vanessa, akkor sose fogom tudni ágyba tenni egyikőjüket sem, márpedig B. csak este 10-kor fog hazaérni. Megjöttek Maisonék 3/4 8 körül, egyből lefektettem őket aludni, aztán én lementem a nappaliba még, és neteztem, épp skype-on beszéltem a leendő aupairükkel, erre Maison hozza le Vanessát, hogy ő nem akar aludni. Ajjh, hát akkor kezdtem kiakadni. Mondogattam neki, hogy de már este van, és alvás, de csak kiabált, kiabált, kiabált, hogy nem, nem és nem. Ez már az a tipikus "fogjatok le" szitu volt. :D Maisonnek mondtam, hogy legyen szíves elmagyarázni a hugának, hogy én is hulla fáradt vagyok, szeretnék aludni jönni, és hogy B.-t hiába várja, mert csak nagyon későn ér haza, illetve ha Zane felébred miattuk, nah, akkor leszek igazán mérges. Próbáltuk mindennel felcsalogatni a kiscsajt az emeletre, kb. negyed 10-kor nagy nehezen sikerült is. Aztán villanyoltás mindenhol, felhoztam a cuccaimat a szobámba, és itt folytattam a netezést. 10-kor megjött B., lementem, elmeséltem mi volt ma, persze Vanessa újra felébredt, és nekiállt ordítani. :( Csak a reggelt éljem túl... Nah, és holnap újra ez a sors vár rám... ha ez sokáig így folytatódik, én nem is tudom, hogy mi lesz. Bár... ha minden jól megy, akkor okt. 5-től ezeknek is lesz aupairük. Vagyis remélem.
Nah, most azt hiszem, hogy lefekszem, mert reggel Zane tuti, hogy nagyon korán fel fog ébredni, és akkor nekem is kelnem kell. Beatrice holnap 7-től 7-ig dolgozik.
Nah, most azt hiszem, hogy lefekszem, mert reggel Zane tuti, hogy nagyon korán fel fog ébredni, és akkor nekem is kelnem kell. Beatrice holnap 7-től 7-ig dolgozik.
2010. szeptember 24., péntek
Hííírek! :)
Írtam ugye, hogy B. egyik rokona aupairt keres, nah de ma megtudtam, hogy a szomszédunk isss. :) Szóval happiness van, mert valaki fog ide is jönni, akivel majd - remélhetőleg - mehetek shoppingolni, várost nézni stb. :) Két potenciális jelölt van, hát kíváncsian várom a végeredményt, hogy melyik lesz a befutó. Lényegében én találtam őket, és nekem mindegyik csajszi szimpi, szóval egál. :D
Este minden OK volt, megsütöttem a pizzát, megettük, Zane fél 8-kor aludt el. 3/4 8-kor hozták át a 2 szomszéd gyereket, Maison-t és Vanessa-t. :) Tüneményesek, főleg Vanessa. Maison csendes, visszahúzódó, jólnevelt. Zane-em legjobb barátja. :) Vanessa meg a legédesebb kiscsaj a világon. :)
| Vanessa |
15. napom
A mai napom is ugyanúgy telt, mint a többi, leszámítva, hogy nem kellett suliba vinnem Zane-t, és nem is én mentem érte, hanem a szomszédunk, aki meg este át fogja hozni a gyerekeit, itt alszanak nálunk. Reggel találkoztam a nőcivel, tök jó fej, és a haja, az valami csúcsszuper! :) Már láttam őt egyébként tegnap, a suli előtt is, csak nem tudtam, hogy ő - ő, mert eddig csak telefonon beszéltünk. :D Szóval, a haja miatt már tegnap kinéztem magamnak, annyira furin göndör, és annyira jópofa, tegnap oda is akartam menni hozzá, hogy megnézzem közelebbről, meg hogy megtapogassam, de gondoltam, hogy tuti hülyének nézne, így inkább elvetettem az ötletet. :D Ma viszont reggel nem hagyhattam ki. :D
Holnap B. szabadnapos, de gyanítom, hogy én nem leszek az, mert mondta, hogy rengeteg tanulnivalója lenne, meg hogy mennünk kell bevásárolni, és menjek én is vele, mert neki fogalma sincs, hogy én miket szeretnék enni. Szuper, végre lesz itthon ehető dolog is, mert a hűtő jelenlegi tartalma: 2 db tojás, egy üres (!) vajas doboz, 3 szelet sajt, narancs, alma, egy fej brokkoli, tej, paradicsomos bab, egy tábla csoki. Hát... jó étvágyat hozzá. :)
Tegnap ugye paradicsomos babos spagetti lett volna a vacsora, de mivel Zane nyafogott, hogy ő azt nem szereti, így vettem egy pizzát. Aztán végül ő már tök korán elaludt, így én sem ettem, majd ma... :) Viszont B. azt mondta este, hogy ne hagyjam magam, ha vmire azt mondja, hogy nem szereti, akkor is az van és kész. Mert ő mindenre amúgy azt mondja, ami nem csirke, pizza, cornflakes vagy mangó. :D Tehát mától szigorúbb leszek... Csak igazából olyan édes, hogy nem igazán tudok neki nemet mondani. :( Ha vmit nem engedek, akkor is jön, ölelget, bújik, és mondja, hogy én vagyok a legjobb barátja. :) Ma reggel is olyan szomorú volt, mondta, hogy azt akarja, hogy én vigyem a suliba. Meg se mertem neki mondani, hogy menni se én megyek érte... :S Pediiiiig reggel is kikapcsoltam a TV-t, és nem engedtem játszani, mert 40 percig kínlódtunk a felöltözéssel, össze-vissza bohóckodott, én meg mérges lettem. :)
Az időjárás... iszonyú hideg van, nagyon-nagyon fúj a szél, sok eső esett. Ez gondolom már csak rosszabb lesz. :( Iwiw üzenőfalon valaki írta, hogy otthon süt a nap. Wháááá.... haza akarok menni. :D
Ma azon tűnődtem, hogy kissé unalmasan, és egyhangúan telnek itt a napjaim, szóval valamit délelőttönként kellene kezdenem magammal, mert ez nem állapot. Egyetlen aupair sem lakik a közvetlen közelemben, csak a város másik végében, de ott 3 is... a buszközlekedés hogy úgy mondjam pocsék.
B. már napok óta nyaggat, hogy aupair kellene az egyik rokonának, segítsek keresni. Így hát annak is nekiálltam, úgy tűnik meg is van az ideális jelölt, remélem neki is megfelel majd, vagyis hogy kölcsönösen szimpatikusak lesznek egymásnak.
Időközben meghozták Zane-t a suliból. :) Felszeltem neki 2 narancsot, mert hála égnek elfogyott a mangó. Itt eszi mellettem, tiszta fancsali pofival. (gondolom savanyú) :D LOL :D A nőci mondta, hogy fél 7-kor hozza a gyerekeit, meg itt hálálkodott össze-vissza. Lényegében csak egy bő órát kell eltöltenem velük. :)
Később még jelentkezem. :)

2010. szeptember 23., csütörtök
Kerek 2 hét!
Pont 2 hete érkeztem Rotherham-ba. :) Tök gyorsan telnek a napok, ez tetszik. Beatrice mostantól többnyire inkább nappalos műszakban fog járni dolgozni, azaz reggel 7-től este 7-ig. Ma reggel 7 helyett 6-kor keltem, mert már Zane is fent volt. Megvártuk, míg B. elindult a munkába, aztán TV-t néztünk, felöltöztünk, reggeliztünk, és 8.45-kor irány a suli. Hazafelé bementem a boltba, és vettem chicken curry-t, mert iszonyú éhes voltam, és szó szerint semmi ehető nem volt a hűtőben. (kép mellékelve) A mit adjak vacsorára Zane-nek kezdetű kérdésemre azt a választ kaptam, hogy spagettit paradicsomos babbal. LOL :D Nah, hát én azt tuti, hogy nem eszem meg. :D Úgyhogy mikor du. mentem Zane-ért a suliba, akkor megint beugrottam a boltba, és vettem egy pizzát. :) (végül nem ettem meg, még ott figyel a hűtőben) 17.20-kor Zane elaludt a nappaliban, úgyhogy felvittem a szobájába, és azóta is szundít. Reggel megint korán fog kelni gondolom. :S De lényeg ami lényeg, hogy a mai napom is eléggé lightos volt. Holnap este viszont a szomszédunk hozni fogja át a 2 gyerekét, B. most szólt nemrég. Itt is alszanak majd, hát hipp-hipp hurrá.
| Az üres hűtő :D |
| chicken curry :) |
2010. szeptember 22., szerda
Szabadnaaap!!!
Ma végre van időm többet írni. Ez a 13. napom itt, és tényleg jól érzem magamat, egyenlőre úgy néz ki, hogy ezúttal szuper családot fogtam ki. A mai napom szabad, úgyhogy kisebb-nagyobb megszakításokkal, de viszonylag sokáig aludtam. :) 9-kor keltem fel, elmentem a boltba, mert szendvicset akartam enni... 2 hét után kezd undorom lenni a zabkásától + a cornflakestől, de holnaptól újabb 2 hétig megint az lesz porondon. :) Íme a mai "zsákmányom":
És a tegnapi csoki:
Nah szóval, erre a hétre ennyit erről. :D
Tegnap beszéltem Ágival skype-on közel két órát. Tök jó volt, ő így inspirál, vagy hogy is mondjam, szóval pozitív hatással van rám. Beszélgettünk a suliról, hogy mi folyik ott, amióta eljöttem onnan, meg meséltem neki az itteni dolgokról, és hussss, már el is repült két óra. Aztán utána a Facebook-on rám írt a Rita, meg feljött msn-re, Vele is dumáltam sokáig, aminek külön örülök, mert mostanában kicsit eltávolodtunk egymástól, ami abszolút az én hibám volt, és most talán újra minden OK (lesz). Hiányott már nagyon, hogy beszéljünk! Tina... Vele is beszéltem tegnap előtt egy keveset, de azt hiszem, hogy most megint haragszik rám valamiért. Tulajdonképpen nem tudom megérteni őt, nem értem, hogy miért kell folyton kiborítani a bilit, ha nem vagyok épp otthon, és nem tudunk találkozni. Sajnálom, ez az élet rendje... én itt érzem jól magam, és itt akarok élni majd később is, ő meg otthon. Ettől viszont még a barátságunk ugyanolyan értékes lehet(ne)... de nem, mert sértődés van. Pedig miután hazaköltöztem Fehérvárról, utána se tudtunk minden nap együtt lógni, sőt, minden hétvégén sem, sőt mégcsak kéthetente sem. De mikor végre tudtunk találkozni, akkor minden ugyanolyan jó volt, mint régen... szóval nem tudom mi szükség van erre. :( Ettől függetlenül imádom, és András is abszolút jó fej, örök emlék marad, amikor legutóbb náluk voltam. :) Peti... ő még az, aki tökre hiányzik, aki szintén nagyon jó barátom lett az elmúlt 2 évben. Ajjh, pedig emlékszem, hogy eleinte mennyire nem szívleltük egymást, se én őt, se ő engem. :D Aztán már nem is emlékszem, hogy mi volt a fordulópont... talán mikor a műszakjukba kerültem, vagy nem is tudom. A lényeg, hogy jóba lettünk, és bírom nagyon, ő volt az, akinek legjobban drukkoltam, hogy összejöjjenek a dolgai... ééééés sikerült!!! (ez asszem fordítva is így van) Hiányoznak a filozofálgatások az élet nagy dolgairól, meg mikor kibeszéltük a GP-t stb. Tényleg ő is mellettem volt a xar időszakomban is, ha vmi bajom volt, akkor panaszkodhattam neki, ha tanács kellett, kérhettem. Balázs... eltávolodtunk egymástól, talán okkal, talán ok nélkül, szerintem erről mindketten más-más állásponton vagyunk. A lényeg, hogy én nem keresem, mert nem akarok zavarkolódni, ő meg nem keres, mert én nem keresem, vagy mert alapból nem akar velem kommunikálni. Azt hittem, hogy ismerem őt, de rá kellett jönnöm, hogy nem, és valószínűleg tényleg igaz az, amit annó mondott, hogy őt senki se ismeri igazán. Rossz, hogy nem beszélünk, és nem azért, mert nincs kinek panaszkodni, meg nincs kitől tanácsot kérni, hanem azért, mert valóban értékes embernek tartottam, és az egyik legjobb barátomnak. Sose fogom elfelejteni neki, amiket értem tett, hogy mennyi mindenben segített, és hogy minden rosszban mellettem volt stb... Tinát, Petit, Balázst, őket mind-mind Fehérvárnak köszönhetem. Életem legszebb 2 éve volt, akárhogy is vesszük. (Bár egyben a legszomorúbb is, Apa miatt.) :(
Van még Babett, az újdonsült barátnőm, akit nagyon bírok, mert stílusra kimondott én. :D Nah meg Louise L. Hay miatt is imádom... :) Egyébként hasonló cipőben járunk most, szurkolok neki, hogy minden OK legyen! Kitartááás csajszikám!
Akik még hiányoznak, ők Anya + a hugi(k)................. De ők nagyon-nagyon! (L)
2010. szeptember 21., kedd
Happiness :)
A mai napom csúcs volt. :) Reggel 7-kor keltem. Ébresztettem Zane-t, csináltam neki reggelit, közben megjött Beatrice és mondta, hogy ha van kedvem hozzá, akkor elvisz a Meadowhallba körülnézni. Ohh, hát hogy ne lett volna kedvem... :D Szóval, gyorsan összekészültem én is, Zane-t elvittük a suliba, aztán onnan irááány shoppingolni. :) Annyi de annyi butik van ott, ajjh, lejártuk a lábunkat, de mégse láttuk a negyedét sem, kb. 3 teljes nap kellene, hogy körbe tudja járni az ember. Olyan sok szép dolgot láttam, el is határoztam, hogy majd karácsony előtt elmegyek vmelyik szabadnapomon, de aztán B. mondta, hogy karácsony tájékán életveszélyes a hely, hömpölyög a tömeg nyitástól zárásig. Hát... izé... persze, mert ezeknek az angoloknak van egy halom pénzük.
Negyed 3 körül jöttünk haza, fél 4-re mentem a suliba Zane-ért. Hazaértünk, átöltözött, evett szőlőt meg almát, aztán nekiálltunk írást gyakorolni, de megint csak a nyafogás volt. Mondogatta, hogy ő nagyon fáradt ahhoz, hogy írjon. Kérdeztem, hogy a TV nézéshez is elég fáradt-e? :) Erre mondta, hogy ő TV-t akar nézni, én meg hogy a-a, no TV, Beatrice meg egyetértően bólogatott. Úgyhogy happiness... alakulni fognak itt a dolgok. :D Beatrice-nek reggel elmeséltem a tegnap délutáni hisztit, mondta, hogy gondolta ő, hogy vmi nem kerek, mert le se mentem, míg el nem ment dolgozni. Zane-nek megmondta, hogy igenis szót kell fogadnia nekem, mert ha nem, akkor nincs se TV, se játék, se semmi... Mondta, hogy ne ugráljak neki, ne segítsek folyton mindenben, kezdjen csak szépen önállósodni, mivel már 5 éves. B.-t nagyon bírom, jó fej nőci, ma is annyit nevettünk. :D
Holnap végre szabadnapos vagyok. :) Jupppppppi. :D
2010. szeptember 20., hétfő
Update! :)
Az a helyzet, hogy nagyon fáradt vagyok, úgyhogy ma eldöntöttem, hogy max. 22.45-kor alvás. Délután voltunk sétálni Zane-nel, meg is fogadtam gyorsan, hogy erre a hétre ezzel letudva az ilyesmi, mert itthon semmi baj nincsen vele, de ha kint vagyunk, akkor megőrül, és nem igazán fogad szót. :( Hazaérve feljöttem a szobámba, és bevágtam a durcát, amíg eszébe nem jutott bocsánatot kérni, meg fogadkozni, hogy többet nem csinál ilyet. :D Este minden simán ment, fél 8-ig nézhette a TV-t, aztán első kérésre felment szépen a szobájába alszizni, úgyhogy remélem reggel nem lesz gond a felkeléssel. :)
A mai ebéd végre nem az a tizen x napos marhahúsos rettenet volt, hanem barbecue szószos csirkecomb rizzsel. Persze olyan, amit a boltban lehet venni, ami már előre meg van sütve... pfújj... :( Szóval maradt a sima rizs, amit szintén utálok, vagyis utáltam eddig... de itt talán az az egyetlen, ami ehető. :D Anya... inkább 100x paprikáskrumpli vagy lencsefőzelék (amiket abszolút nem szeretek), mint 1x ez a nyamvadt itteni kaja. :( Annyira egyoldalúan táplálkoznak ezek, hogy az vmi hihetetlen... no kenyér... no tojás... no leves... no főzelék... forever cornflakes & beef & rice & paradicsomos bab. :S

10-11. nap
A tegnapi napom volt eddig a legfárasztóbb, Zane nem igazán akart szótfogadni, nekem meg úgy alapból nem volt kedvem semmihez. Reggel 6.10-kor ébresztett, aztán TV-t nézett, reggeliztünk, gyakoroltuk az írást, rajzoltunk, kártyáztunk, majd újra TV nézés. Az ebédet nem akarta megenni, amit nem is csodálok, mert ugyanaz a kaja, mióta itt vagyok, már nekem is undorom van tőle... :S B. megint éjszakás volt, de mielőtt elment volna dolgozni, megfürdette Zane-t, úgyhogy én azt megúsztam. 3/4 7-kor indult melóba, én rögtön utána feljöttem zuhizni + hajat mosni, mire végeztem, addigra Zane elaludt lent a nappaliban. :D Felhoztam a szobájába, betakartam, aztán good night! :) Az időjárással tegnap nem voltam kibékülve, egész nap esett az eső, fújt a szél, hideg volt.
Ma reggel minden OK volt, 7-kor keltünk, aztán a szokásos reggeli teendők... B. vitte suliba Zane-t, meg utána elment a Tescoba vásárolni néhány dolgot (tej, brokkoli, csirke, narancs, mangó, üdítő, mogyoró), én addig gyorsan felporszívóztam, és ennyi. Majd fél 4-re megyek a suliba Zane-ért, aztán meg remélem, hogy az időjárás kegyes lesz hozzánk, és ki tudunk menni kicsit sétálni, vagy labdázni, vagy felőlem mindegy mit csinálunk, csak ne a TV-t kelljen bámulni. :D Bár megint nagyon borús, felhős, szeles, hideg idő van... :(
Kissé fáradt vagyok, várom már az estét. Jha, és ma végre skype-olunk Ágival! :) Ajjh, úgy hiányoznak már a beszélgetéseink!!!
Honvágyam van kicsit, vagyis nincs, de mégis... ma belegondoltam, hogy olyan rossz, hogy tök messze vagyok a családomtól, és hogy nem tudok csak úgy "haza ugrani"... :( Na de mindegy, ezt akartam, ez lett...

2010. szeptember 18., szombat
9. nap
Reggel Zane 6.38-kor kelt, és jött át a szobámba, de mondtam neki, hogy én még álmos vagyok, erre kiment, és fogalmam sincs, hogy mit csinált 8-ig, de addig nyugton volt. :) 8 előtt pár perccel jött ismét, hogy TV-t szeretne nézni. Felkeltem, lementem a nappaliba, leheveredtünk a kanapéra, betakaróztam, aztán bámultuk a meséket. 3/4 9-kor jött meg B., ettünk reggelit, aztán kártyáztunk kicsit, majd nekiálltunk Zane-nel az ABC írását gyakorolni. Vmi katasztrófa, ahogy ír... ajjh... :( De remélem, hogy ha minden nap kitartóan gyakorolunk kb. 1 órát, akkor minden rendben lesz. Csak hát olyan kis fegyelmezetlen, meg nem is figyel oda, állandóan csak a TV... amit ugye az anyja cseszett el... nah mindegy, vhol megértem azért őt is. Egyébként okos kisfiú.
B. 10 körül feküdt le aludni, mi írtunk, meg aztán ebédeltünk, és 2 után kimentünk sétálni. Elég hideg volt sajna. :(
Az ebéd ugyanaz volt, mint tegnap, csak ma spagettivel. Jövő héten állítólag lesz csirke, véééégre... utálom a marhahúst, sose fogok megbarátkozni vele, azt hiszem. :S
Délután beszélgettem Beatrice-szel, mondta, hogy nagyon meg van elégedve velem. Kérdezte, hogy jól érzem-e magam itt, és mondta, hogy ha van bármi problémám, akkor szóljak, és segít megoldani, mert szeretné, ha maradék minimum egy évet. A beosztásáról is beszélgettünk, hogy októbertől lesznek változások, illetve hogy a jövő héten lesz 2 szabad napom, amikor ő szabad lesz.
Ma reggel megkaptam az első fizumat is, és tényleg 10 fonttal többet, mint amibe megállapodtunk. :) Jeeee. :)
Ma reggel megkaptam az első fizumat is, és tényleg 10 fonttal többet, mint amibe megállapodtunk. :) Jeeee. :)
2010. szeptember 17., péntek
8. nap
Ma is minden OK volt. Reggel 7-kor keltem, Zane-nek reggelit adtam, felöltözött, aztán ma B. vitte a suliba, én visszafeküdtem még aludni. Délelőtt szokás szerint semmit se csináltam, fél 4-re mentem Zane-ért a suliba. Hazaértünk, adtam neki gyümölcsöt, és leült TV-t nézni, de aztán később nagy nehezen rávettem, hogy menjünk ki focizni. :) Legalább én is mozogtam kicsit, már jól esett. B. fél 7-kor indult dolgozni, még előtte vacsiztunk, mert ha csak ketten vagyunk itthon, akkor Zane csak cornflakes-t hajlandó enni. :S A vacsora: marhahúsos-zelleres paradicsomszószós egyveleg vmi tipikus afrikai körettel, ami hasonló, mint otthon a tejbegríz, csak másabb, mert az alapanyaga ízre meg állagra olyan, mint a finomliszt. :D Furcsa, de nagyjából ehető. :D
B. mondta, hogy hétfő reggel teszi le az éjszakás műszakot, utána pár napig nem fog dolgozni, azalatt én szabad leszek. :) Úgy volt, hogy ma megy Derby-be vmi kurzust teljesíteni a part-time-os munkájához, de hulla fáradt volt, úgyhogy nem ment, emiatt most 2 hétig nem dolgozhat Derby-be. (ha jól értettem)
Találtam végre 2 másik au-pairt a városban. :) Juppi. :)
Találtam végre 2 másik au-pairt a városban. :) Juppi. :)
2010. szeptember 16., csütörtök
7. nap
Ma annyit csináltam összesen, hogy Zane-t reggel elvittem a suliba. Aztán mászkáltam a városban, aludtam, neteztem, és lényegében ennyi. Beatrice ment dolgozni éjszakára, de Zane meg már fél 7-kor elaludt, úgyhogy jupppi. :) Legalább holnap tuti, hogy nem lesz gond a felkeléssel. :) Ma B. vmi afrikai vacsorát főzött, ahhoz képest, hogy nem szeretem az ilyesmit, ennek egész jó íze volt. Különösebb dolog ma nem történt.
2010. szeptember 15., szerda
6. nap
A mai napom is egész jó volt. Reggel 7-kor keltem, és keltettem én is. Készülődés, reggeli, kis TV nézés, majd 8.50-kor irány a suli. Késésben voltunk, mert Zane nem akarta felvenni a cipőjét, hiába mondogattam neki, hogy sietnünk kellene. Szerencsére B. meghallotta, és gyorsan orvosolta a problémát. Zane útközben már mondta, h a barátja vagyok, pedig itthon még nem voltam az. :D LOL :D Suliból jövet beugrottam a boltba, vettem megint Chicken Jalfrezi-t, azt ettem délelőtt. Délután meg sült csirkemellet. :) Beatrice délben indult dolgozni, adott pénzt, hogy vegyek magamnak zabpelyhet, és elmagyarázta, hogy hol van a legközelebbi bolt, ami tök ugyanaz amúgy, ahova én járni szoktam, csak ez a másik irányban van, és talán 1-2 perccel rövidebb is az út. Szóval vettem tejet és zabpelyhet, holnaptól vééégre nem kell azt a cukros cornflakes-t ennem. Szeretni szeretem, csak hát nem pont egészséges, pláne nem minden reggel. Fél 4-re mentem Zane-ért a suliba, minden OK volt hazafelé jövet. Uzsonnára evett 2 mangót, 1 banánt, és csináltam magamnak körte-szőlő mixet, azt is megdézsmálta, pontosabban fogalmazva az összes szőlőt kiette belőle. :D Még jó, hogy megkérdeztem előtte, kér-e. :D A délután tök gyorsan eltelt, Zane TV-t nézett, meg anyukámnak bohóckodott a webkamerába egy csomót. :) 6-kor kérte a vacsiját, ami természetesen cornflakes volt. :D (vagyis evett volna ő pizzát is, de mondtam neki, hogy azt majd hooolnap az anyukája megcsinálja) :D Mióta szedi ezt az étvágygerjesztő vmit, azóta tényleg tök jól eszik. 19.10-kor nagy nehezen sikerült rávennem a fürdésre, aztán utána az alvásra is, bár az azért nem ment olyan könnyen, megint megkaptam, hogy: "You are not my friend." :D - hallanotok kellene, hogy milyen hangsúllyal mondja, és hogy milyen undok fejet vág közben. :D (amúgy nem csak nekem mondogatja ezt, hanem az anyukájának is) :D 2perc múlva meg már úgyis a barátom, meg mondja, hogy szeret, úgyhogy no para. :) Egyébként tüneményes, imádom. Ahogy magyaráz, és közben mutogat, ajjh... :) Meg mikor kérek tőle vmit, és mondom, hogy thanks, ő meg hogy: "júájvejkám" :D LOL :D Édes nagyon! :)
Beatrice nemrég ért haza, mondta, hogy holnap elviszi Zane-t a suliba, mert csak éjjelre megy dolgozni, és most csak ide, a rotherham-i kórházba, de mondtam neki, hogy elviszem én, látom, hogy tökre hulla, nekem meg tényleg nem sok dolgom van, csak az a rossz, hogy eddig még egyetlen olyan nap sem volt, amikor ne dolgozott volna, így nem igazán van szabadnapom se. Nah, de előbb-utóbb csak változik majd a helyzet. :)

2010. szeptember 14., kedd
5. napom
A tegnap este nagyon rossz volt, utána már nem volt erőm írni ide a blogba. Zane már hazafelé a suliból is nagyon szótlan volt, kérdezgettem, hogy mi a baj, hogy bántotta-e valaki, vagy ő bántott-e valakit, vagy hogy egyáltalán mi történt, de azt mondta semmi. Hazaértünk, evett 2 mangót, aztán leült TV-t nézni, és negyed órán belül elaludt. Kb. másfél óra múlva próbáltam keltegetni, de semmire sem reagált először, még csak meg sem moccant. Hagytam még kicsit, de aztán este 6 körül már gondoltam, hogy csak fel kellene ébrednie, hiszen mit fog csinálni éjjel, ha most ennyit alszik. B. is hívott, mondta, hogy próbáljam felkelteni, mondjam neki, hogy nézze a TV-t (ez az, amit imád). Próbálkoztam én mindennel, szinte már majdnem hogy csak földhöz nem csaptam (ne szó szerint értsétek), de semmi... nulla reakció. Közben B. próbált hívni, de a vezetékes telefonnal volt vmi, és nem hallottuk egymást, így felhívta a szomszédot, hogy jöjjön át, nézze meg, hogy minden rendben van-e, mert aggódik. Jött is a szomszéd néni, szerinte is, meg szerintem is tuti, hogy lázas volt Zane, a kis inge is tiszta víz volt, és a homloka tűzforró. B. mondta, hagyjam aludni, majd kicsit később, 8 körül próbálkozzak újra. Próbáltam, de semmi. Keltegettem, csikiztem, ölbe vettem, megpróbáltam lábra állítani, mert olyankor már fel szokott ébredni végső esetben is, de most nem. Annyira bepánikoltam, már a könnyeim is potyogtak. Negyed 10-kor végre megjött B., ő is próbálta felkelteni, de nulla reakció. Felhoztuk B. szobájába, átöltöztette pizsamába, megmérte a lázát, 33.7 volt. Ő is kétségbeesett kicsit, próbálta keltegetni továbbra is, és mondogatta neki, hogy szólaljon meg, és nyissa ki a szemét, hogy meg tudja nézni, mert különben viszi a kórházba. Eltelt kb. fél óra, addig nyúzta, végre Zane nyöszörgött valamit. Közben B. jól betakarta, és mérte folyamatosan a hőjét, ami hála égnek elkezdett emelkedni. Úgyhogy megbeszéltük, hogy ha éjjel 2-3-ig nem lesz semmi egyéb tünet, akkor minden OK. Mondta, hogy aludjak csak, de én se bírtam, meg ő se. Reggelre szerencsére minden rendben lett. B. vitte suliba Zane-t, a tanárok mondták, hogy már délután is észrevették rajta, hogy fáradt volt. Előtte nap későn is feküdt le, meg sokat futott, fociztunk egy csomót, és tegnap volt az első olyan nap a suliban, amikor 9-től fél 4-ig volt. Valószínűleg ez is okozhatta. Nah de a lényeg, hogy everything is OK.
Ma van itt az 5. napom. Reggel B. vitte suliba Zane-t, én 10-kor keltem csak fel, lévén hogy az éjjel nem igazán bírtam aludni, aggódtam tökre. Délelőtt volt még 3 db ágynemű, amit kivasaltam, aztán ennyi. Fél 4-re mentem Zane-ért a suliba, közben beugrottam a boltba, vettem ilyen kész fagyasztott kaját, hasonlót, mint a tegnapi chicken curry, de ennek Chicken Jalfrezi a neve, és ez is 1 Ł volt. Plusz vettem még sausage rolls-t is, ami a kukában landolt, mert vmi borzalmas az íze. :D Hazaértünk, Zane evett egy mangót, és ivott narancs juice-t, leült TV-t nézni, én addig végre kipakoltam a bőröndből, és rendet tettem a szobámba. Aztán levittem a nappaliba a laptopomat, és neteztem egy kicsit, 6 után kifőztem a spagettit. Arra nem jöttem rá, hogy mivel is kéne ennünk, úgyhogy miután kihűlt, betettem a hűtőbe. :D Szerencsére Zane cornflakes-t akart vacsorázni, úgyhogy minden OK volt. Egy jó nagy adagot megevett, aztán még kért juice-t is. Míg elmosogattam, addig hagytam mesét nézni, fél 8-kor mondtam neki, hogy menjünk gyorsan zuhizni, aztán még kicsit tévézhet. Persze volt vagy fél óra, mire hozzákészültünk a fürdéshez, ma nagyon kis vicces kedvében volt. Egyfolytában ölelgetett, meg bújt hozzám, és mondogatta, hogy: "Petra, I love you, you are my best friend." :) Imádom, annyira édes tud lenni. És amúgy teljesen kezelhető gyerek, pozitív nagyon. Bár biztos, hogy lesz problémásabb nap is, de nem baj, túlélem. 20.10-re lettünk kész a zuhival, 20 percet még hagytam mesét nézni, aztán mondtam neki, hogy irány az ágy. :) És csodák csodájára nem volt se hiszti, se semmi, hanem szépen felballagott a szobájába, és befeküdt az ágyába. Közben a lépcsőn végig ölelgetett, olyan ari.
Beatrice 21.15-kor ért haza, ma is Derby-ben dolgozott. Mondta, hogy holnap is oda megy, délben indul, és este 9-ig lesz. Szegény, tényleg rengeteget melózik, és mellette tök jó anya , becsülöm az ilyet, sokan példát vehetnének róla. B. mondta, hogy holnap reggel ő elviszi Zane-t a suliba. Mondtam neki, hogy maradjon csak, pihenjen, majd én felkelek, holnap délelőtt úgyis fel akarok porszívózni, más dolgom úgysincs. A héten valamikor megint megyünk vásárolni, mondta, hogy addig gondolkozzak, miket szeretnék enni, miket szeretnék venni magamnak. Végre eszembejutott, hogy mi a zabpehely angolul. :D Azt akarokkkk mindenképpen, a múltkor nem láttam a Tesco-ba. Ma viszont itt találtam a boltban, 1 kg 1,19 Ł. :)
Nah, lassan alszi, mert korán lesz reggel... :) Ma a szobámról is végre csináltam képeket. :D Nem túl modern, és nem is túl puccos, de ez legyen a legnagyobb problémám. :)

2010. szeptember 13., hétfő
3-4. nap
Tegnap se időm, se energiám nem volt ide írni, se sehova igazából. :D B. éjszakás volt, du. 3-ig aludt, aztán kimentünk Zane-nel focizni, az udvarunk mögött van egy kb. 4-5 focipályányi füves terület, ott futkároztunk vagy 2-3 órát. Aztán még TV-t néztünk, később vacsi stb. Zane-t alig lehetett ágyba parancsolni 10-kor. Ma reggel meg képtelenség volt felkelteni, 7-től 8-ig könyörögtem neki... :( 8-kor nagynehezen felkelt, gyorsan odaadtam neki a gyógyszereit, amiket szednie kell a köhögésére, melegítettem tejet a cornflakes-hez, leültünk reggelizni. Mondtam neki, hogy siessen, mert el fogunk késni. Olyan lassan evett megint, ajjh, úgyhogy én gyorsan felmentem a szobámba, rendbe szedtem magam, és láss csodát, mire kész lettem, addigra Zane végzett a reggelivel. Gyors fogmosás, öltözködés, és mivel 8.30-ra kész lettünk, mondtam neki, hogy negyed órát nézheti a TV-t, addig én elmosogatok. 8.45-kor elindultunk a suliba, 9 előtt pár perccel értünk oda. Befizettem Zane ebédjét a hétre, a tanárnője nagyon akart mondani vmit, de nem értettem, mert tök nagy ricsaj volt, meg ráadásul olyan akcentussal, és olyan gyorsan beszél, hogy én ilyet még nem is hallottam. Majd délután megkérem, hogy mondja el vmelyik másik tanár. :D Zane-től elbúcsúztam, mondtam neki, hogy fél 4-re megyek érte, viselkedjen jól, ne veszekedjen senkivel, ne bántson senkit stb. Mert pénteken azzal fogadott a tanár, hogy reggel még milyen jó volt, de délutánra megvadult, és belenyúlt egy másik gyerek szemébe. :S Olyan édes volt Zane, B. kérdezte tőle, hogy jó voltál a suliban? :) Zane meg erre: Yes, a little bit. :D :D :D
Fél 10-kor értem haza a suliból, mert hazafelé találtam egy boltot itt a Great Park Road elején, és bementem körülnézni. Vettem is egy szendvicset, meg chicken curryt ebédre, mert ma is még beef stew lenne az ebéd, és nekem már hányingerem van tőle. :D
Most du. negyed 4-ig nincs semmi dolgom, vagyis de, a szobámba el kellene már pakolnom, mert eddig semmi időm nem volt rá, és iszonyú nagy kupi van, minden össze-vissza van dobálva. És akarok forró fürdőzni kényelmesen, meg hajat mosni stb. :)
Nyah, Beatrice most hívott, kérdezte, hogy minden OK volt-e a suliba menet, ettem-e én is reggelit. Kérdeztem, hogy mikor jön, mondta, hogy este 9-kor legkorábban, mert 8-ig dolgozik egy másik városban. (Derby)
Nyah, megyek, tevékenykedek kicsit a szobámban. :)

| 86 Great Park Road :) |
| A ház, ahol élek :) |
2010. szeptember 11., szombat
Este...
Az este eddig tök jól telik, semmi probléma. Ettünk vacsit, nézzük a TV-t, rajzoltunk, fotózkodtunk. :D Már fél 10 múlt, de Zane még mindig nem akar lefeküdni... nem könnyű eset ilyen szempontból. :) Viszont hála égnek tök jól elvan, nincs semmi probléma vele, nyugodtan tudok netezni tőle :D Annyira édes amúgy, mindig mondja: "Petra, I love you. You are my friend." :D
Most hívott B. , hogy minden okés-e, ettünk-e vacsit stb. Mondtam, hogy persze, és hogy minden OK, leszámítva, hogy Zane nem akar aludni menni. Erre B. mondta, hogy OK, de legkésőbb 10-kor mennie kell.
Remélem, hogy minden így marad, és akkor boldogsááág. :D

| Zane |
| Zane |
1-2. napom
A tegnapi napom tök jó volt, elmentünk a belvárosba, B. megmutogatta, hogy mi merre van, utána vásároltunk a Tesco-ban. Nem találtam zabpelyhet, olyan szomorú voltam, mert így kénytelen vagyok cornflakes-t enni. Na de majd legközelebb. :)
Délután mikor megjöttünk, B. csinált vacsorát. Főtt krumplit ettünk + vmi zöldséges-szószos bárányhúst. A húst én kihagytam, csak krumplit ettem a szósszal, és ennyi. Kora este B. elment az egyik ismerősükhöz, mert a nő terhes, és el kellett vinnie a kórházba. Volt vagy este 7 mire megjött, addig mi Zane-nel mesét néztünk, meg rajzoltunk, és színeztünk. :) Fél 9 - 9 körül mentem zuhizni, éjfél körül aludtam el.
Ma reggel volt kb. 9 - fél 10 mikor felébredtem. Reggeliztünk, néztük kicsit a TV-t, aztán nekiálltam vasalni, mert van egy egész kupac ruha, amit meg kellene apránként csinálni. Időközben jöttek vendégek, úgyhogy én feljöttem a szobámba. :) B. éjszakára megy dolgozni, úgyhogy este Zane-nel ketten leszünk csak itthon. Hát, kíváncsi leszek, hogyan fogom tudni rávenni az alvásra. Nagyon nem akar esténként lefeküdni, és hajnalban meg már fent kukorékol. Egyébként ari kissrác, de már előre látom, hogy nem lesz probléma mentes. :)Nagyon aktív, és kissé akaratos, bár szerencsére B. elég következetesen neveli.
Nah, majd este visszatérek a fejleményekkel. :D

2010. szeptember 10., péntek
Megérkeztem...
Megérkeztem Rotherhambe, minden OK. Beatrice nagyon barátságos, és Zane is tök aranyos. Tegnap hulla fáradt voltam, B. 20.30-kor vett fel Lutonban a reptéren, és onnan számított 3 óra múlva értünk haza. A laptopomon nem működött a net, mert B. nem emlékezett a jelszóra, de ma reggel orvosoltuk a problémát, mert felfedeztem, hogy rá van írva a router hátuljára. :D LOL :D Este odaadta a saját laptopját, de azon képtelenség bármit is csinálni, mire megnyílik a böngésző, az legalább 10perc. Álmos voltam, hamar feladtam.
Reggel Zane pontban 7-kor kelt, hát én is felébredtem, meg B. is. Néztük kicsit a TV-t, Zane reggelizett, majd öltözködés, és indulás a suliba. Zane ma csak fél 2-ig lesz ott, utána megyünk vásárolni, meg B. megmutatja a várost. Hétfőtől 9-től fél 4-ig fog tartani a suli, ez idő alatt nem kell csinálnom semmit. Jupppi. :D B. mondta, hogy beiratkozhatok nyelvsuliba, vagy ha nagyon unatkozom, és szeretnék plusz pénzt keresni, akkor segít nekem valami délelőtti állást találni. De ezeket azt hiszem, hogy így az első hónapban mellőzném, majd meglátom, hogy hogyan mennek a dolgok itt, hogyan alakul egy teljes hét, és utána eldöntöm mi legyen.
Összegezve: HAPPINESS :)

2010. szeptember 9., csütörtök
I'm ready for my journey! :)
Kééészen állok az utazásra! :) Hajnali fél 4-kor feküdtem le, és fél 7-kor már keltem is. Iszonyú álmos vagyok, gondolkodni se nagyon bírok, kíváncsi leszek, hogy mit hagyok itthon. Sok esőt mondtak mára, de egyenlőre süt a nap, szóval úgy tűnik, hogy ezt meg fogom úszni. :) Kerek kettő óra múlva induláááás... este 8-kor (itthoni idő szerint 9-kor) fogok landolni Lutonban. Onnan még kb. 2 és fél óra autóval az út, tehát lesz vagy éjfél, mire odaérek. De sebaj, mindjárt itt a hétvége, és bízom benne, hogy legalább akkor nem kell majd korán kelni. :D Nah, megyek készülődni. :)
2010. szeptember 8., szerda
Az utolsó nap itthon...
Este fél 10 van, a pakolás még csak félig van kész, mert egyszerűen sehogy sem férek el a bőröndben, egész nap azzal szenvedtem, hogy mit-hova-hogyan pakoljak el. Sajna nem írtam listát, így tuti, hogy lesz, ami itthon fog maradni. De a lényeg megvan: telefon, laptop, fényképezőgép, ruhák... a többi pótolható :D
Ágiék ma meghívtak vacsizni, úgyhogy megvolt az elmaradhatatlan búcsútali. :) Imádom a csajszit, megint olyan jót dumcsiztunk, szerintem kölcsönösen pozitív hatással vagyunk egymásra. A férje (Péter) is tök jó fej, őt is nagyon bírom!
Beatrice is írt sms-t, hogy nagyon várnak már, és ne aggódjak semmi miatt, holnap este ott lesz értem a reptéren. Majd még éjjel fog írni e-mailt is állítólag, mert éjszakás ma is, és ilyenkor hajnalra mindig összedob nekem egy levelet. :D Kissé furi az írott angolja... nyelvtanilag szerintem tökre helytelen... nem tudom, hogy így hogyan fogok tanulni tőle, na mindegy. :D Amúgy végtelenül kedvesnek tűnik, remélem, hogy a valóságban is valami hasonló. Majd kiderül. :)
Ma kicsit negatív vagyok amúgy, mert... utálok pakolni, utálok egyedül utazni, utálom Pestet, utálom a tömegközlekedést, utálom a repülőtéren való várakozást, utálom a repülést, a felszállást, a landolást, és mindent, ami ezzel kapcsolatos. :( Márpedig holnap ezek várnak rám... :(
Nah, megyek, csinálom tovább a dolgaimat. Legközelebb már kintről fogok jelentkezni. :)

2010. szeptember 7., kedd
Felmondás kipipálva
Nem mondanám, hogy könnyen ment, de legalább túl vagyok rajta. Most már csak a csütörtökre koncentrálok, remélem, hogy minden rendben lesz.
Beatrice nagyon szimpatikus a levelei alapján, hát bízom benne, hogy a gyerekkel sem lesz probléma. Bár ezzel meg úgy vagyok, hogy a két worcesteri kis hisztigépnél rosszabb úgyse lehet, szóval ki fogom bírni... :D Amúgy meg suliba jár, tehát 9-től kb. 3-ig eleve nem lesz otthon, és ez így már mindjárt jobban hangzik. :D
Délután elkezdek újra összepakolni, hogy tuti ne hagyjak itthon semmit. A WizzAir hála égnek eltörölte a súlykorlátot, így egy bőrönd max. 32 kg lehet, tehát emiatt sem kell aggódnom. :) A kézipoggyásszal leszek egyedül bajban, mert annak sajnos be van határolva a mérete, és iszonyú drága a pótdíj, szóval nem biztos, hogy megérné kockáztatni, mert azt olvastam, hogy szigorúbban nézik már az ilyesmit, mint azelőtt. A laptop miatt van a dilemmám, mert egy csomó helyet elfoglal, és eleve 2 kg, plusz ráadásul a táskája bele se fér a kézipoggyászba, szóval grrr...
Az útlevelem is pont most tűnt el, égen-földön nem találom, de sebaj, marad a személyigazolványos történet. :)
Ági holnap meghívott ebédelni a Fűzfába. :) Búcsútali.... :) Ági (a legkedvesebb kolléganőm) egyébként vmi hihetetlen teremtés, nem gondoltam volna, hogy valaha is megszállottan egészséges életmód párti leszek, de mióta pár hete meghívtak ebédelni, és ettem náluk sült paradicsomlevest, meg zöldborsós kölesfelfújtat, és ananászos bio piskótát, nos, hát azóta jöttem rá, hogy egészséges hozzávalókból is tök finomakat lehet készíteni, és azóta én is hasonlóan cselekszem. :) Ági miatt is tökre fáj amúgy a szívem, mert olyan jóban lettünk, de viszont megbeszéltük, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot skype-on, + iwiw v. facebook... Részemről mindegy, csak kommunikálni tudjunk. :D Ági nagyon pozitív hatással van rám, kb. hasonlóan, mint annó Balázs. Aki még nagyon fog hiányozni, ő Tina, a legjobb barátnőm. :( Nyomikám, ezúton is üzenem, hogy imádlak, te vagy a világ legjobb barátnője, és az is maradsz örökre!!! (L)

Utolsó napom a suliban...
Múlt héten egyszer már visszamondtam az angliai utat a suli miatt, de most megint kiakadtam, úgyhogy eldöntöttem: megyek, és senki se tarthat vissza. Holnap felmondok, és punktum. A történet röviden: Mikor hazajöttem Worcesterből, akkor itthon - szerencsémre - rögtön kaptam egy pedagógiai asszisztensi állást a helyi általános iskolában. Nagyon megörültem neki, egyrészt, hogy a volt sulimban dolgozhatok, másrészt pedig, hogy végre valami új kihívás, ezen a területen is szerezhetek egy kis tapasztalatot. A fogadtatás teljesen pozitív volt, életemben először éreztem azt, hogy végre megtaláltam a helyemet. Nagyon megszerettem a kollégáimat, és azt hiszem, hogy ők is engem. Egy valami volt, ami nem stimmelt, az pedig az, hogy a Városgondnokság folyamatosan fúrni próbált, hála égnek nem sok sikerrel. Viszont ma eljött az a pont, hogy azt mondtam: ELÉÉÉG, miután az elmúlt két hétben folyamatosan szó nélkül tűrtem a szemétségeiket. Kezdődött azzal, hogy augusztus 23.-án felhívtak a Városgondnokságtól, vagyis nem is engem, hanem Anyukámat (!), mert engem - állítólag - nem tudtak elérni (holott mindig nálam van a telefonom). Nos, Anyával meló után találkoztunk a buszmegállóban, úgy volt, hogy megyünk vásárolni. Mondta, h hívjam fel a Városgondnokságot, mert ki akarnak rúgni a suliból. Felhívtam őket, mondják, hogy sajnálják, az iskola nem tart tovább igényt a munkámra. Teljesen le voltam döbbenve, kérdeztem, hogy miért, legalább magyarázzák meg, ugyanis nekem mindenki mindig azt mondja, hogy mennyire meg vannak velem elégedve, az igazgatónő szó szerint azt mondta, hogy főnyeremény vagyok az iskolának, és hogy áldják azt a napot, amikor először betettem a suliba a lábamat, mert csomó gondot leveszek a vállukról a munkámmal. A nő azt mondta, hogy ő nem tudja az okot, neki csak ezt mondták, hogy hívjon fel engem, és mondja ezt meg. Kérdeztem: és ezt miért nem tudták megmondani nekem a suliban, hát egész nap bent voltam, senki semmit nem szólt, sőt még meg is szórtak egy halom munkával, és mondták, hogy ne siessek vele, elég lesz holnap nekiállni, plusz szerda-csüt. lesz a tankönyvosztás, amikor szintén számítanak rám, na meg a pótbeiratkozás stb., és még a Taninform sincs kész, amivel egész nyáron kínlódtam. Mondja erre a nő, hogy: hát tényleg az lett volna a korrekt, ha elém állnak, és bejelentik ők, de hát mivel szabadságon vagyok, ezért ez kivitelezhetetlen, így neki maradt eme nemes feladat. Mondom: ééééén? szabadságon? Dehogy vagyok szabadságon, már dolgozom 2. hete! Erre a nő kicsit meglepődött, és mondta, hogy majd nemsokára visszahív. Hívott is kb. negyed órára rá, hogy hát sorry, de összekeverte a neveket, és nem engem kell kirúgnia, hanem a másik - ugyanebben a pozícióban lévő - kolléganőt. Majd hozzátette, hogy erről legyek szíves ne szóljak senkinek. Másnap mentem dolgozni, láttam, hogy a másik kolléganő ugyanúgy dolgozik, nah ekkor már kezdett kissé gyanússá válni a dolog, hogy itt valami nem stimmel. Elmondtam hát a titkárságon a történteket, majd később az igazgatónőnek is, akik teljesen értetlenül és felháborodva álltak a dolgok előtt, mondván, hogy ők senkivel nem beszéltek rólam a Városgondnokságnál, és hogy nagyon is meg vannak velem elégedve. Az igazgatónő (Ami) mondta, hogy ne aggódjak, majd ő beszél velük, hogy mi is volt ez az egész, merthogy ő semmiről sem tud, pedig ő az egyetlen, aki ilyen ügyben döntést hozhatna. Fel is ment a Városgondnokságra, és beszélt is a vezetővel, persze okosan kimagyarázták a dolgokat, és megígérték neki, hogy fel fognak hívni engem, bocsánatot kérni. Nos, ez azóta sem történt meg, viszont most pár napra rá, ma újra felhívták délelőtt Anyukámat (!), hogy hol vagyok ma, és hol voltam a múlt héten, mert állítólag (szerintük) nem járok dolgozni. Anyukám megmondta nekik, hogy hagyják őt békén, hívják fel az iskolát, azon belül meg az Amit, és kérdezzék meg tőle, elvégre ő a főnököm, tehát nyilván tud róla, hogy mikor vagyok bent, és mikor nem. Erre fel ők felhívták Zsuzsát (a gazdasági ügyintézőt), akinek szintén előadták a sztorit, hogy tudomásuk szerint nem járok dolgozni, és engem nem tudnak elérni telefonon, sőt pofátlanul azt is hazudták, hogy Anyukámat a múltkori ominózus eset után nem merik felhívni (holott felhívták). Zsuzsa felvilágosította őket, hogy de igenis dolgozom, és hogy ne hívogassák Anyukámat, se ne hívják az ő privát mobilját, hanem hívják szépen az iskola vonalas számát, és keressenek azon, majd a telefonhoz hívnak. Ajjh, hát nekem olyan szinten eldurrant az agyam, egyszerűen elegem van, hogy nem bírnak már rólam leszállni. Egy szónak is száz a vége, elhatároztam magam, hogy felmondok, mert én nem fogok minden héten csatákat vívni a Városgondnoksággal. Ami fülébe jutott a hír, írt is nekem egy e-mailt még este:
"Petra, hallom, a problémák a Városgondnoksággal még mindig fennállnak. Kérlek, gyere be holnap a suliba, és reggel gyere el velem az önkormányzatra! Mindenképpen a végére kell járnunk ennek a dolognak. Én kértem, hogy jöhess hozzánk dolgozni, hozzájárult a polgármester, aki dönt, és innentől csak az a kérdés, hogy én elégedett vagyok-e vagy sem. Én pedig (sőt mi) elégedettek vagyunk! Ezért beszéltem D. Péterrel is.
Úgy látszik, ez sem volt elég, feljebb kell szóvá tenni, hogy zűr van.
Kérlek, ne add fel!
Menjünk fel együtt a polgármesterhez!
Üdv:
Ami"
Bevallom őszintén, ez nagyon jól esett, hogy a suliban mindenki egy emberként kiáll mellettem, és harcolnak a Városgondnokság ellen. Amira sokan kiabálnak kígyót-békát, de szerintem nagyon is jó igazgató. Rengeteget dolgozik, sokat tesz az iskoláért, mindig minden problémára igyekszik megoldást találni. Barátságos, és közvetlen, szóval abszolút pozitív személyiség. De sajnos mivel önkormányzati fenntartású suli vagyunk, ezért történhet meg az ilyesmi, hogy pl. ki akarnak túrni a pozíciómból, gondolom/gondoljuk G.-né barátnőjének jobban szüksége lenne erre a munkára, mint nekem. :) Persze, hát gyanítom fáj nekik, hogy G.-nénak semmi beleszólása nem volt ebbe, mivel Ami keresett meg a munkával, és ő is intézte a polgármesternél. Nah, mindegy. Lényeg: felmondok, mert nem fogok G.-né szintjére lesüllyedni. Talpraesett vagyok, ambíciózus, szóval bízok magamban, hogy Angliában is ugyanígy megállom a helyemet. A sulitól meg könnyes búcsú... Felejthetetlen 4 hónap volt, tök jól éreztem magam, rengeteget nevettem, sokat tanultam. (Köszönet.)

2010. szeptember 6., hétfő
Back in the U.K. :)
Csütörtökön érkezem Angliába, és ismét aupairkedni fogok. Valahogy nem bírok itthon élni, ezt a negyed év szünetet se tudom, hogy hogyan bírtam ki. :) A blogot legfőképp a családom, és a barátaim miatt kezdem el, mert gyanítom, hogy nem lesz időm mindenkinek külön-külön élménybeszámolót írni, így aki akarja, az itt figyelemmel kísérheti a kinti életemet.
A host family-t a greataupairs.co.uk.-on találtam. Ugandai nőci az 5 éves kisfiával. :) Beatrice nővérként dolgozik a rotherham-i kórházban, Zane pedig suliba jár.
A korábban szerzett rossz tapasztalatokból kiindulva kizárólag olyan családot kerestem, ahol max. 2 a gyerekek száma, és minimum 4 év feletti(ek). Annak különösen örültem, hogy itt "only mother" van, mert így legalább tuti nem kell még egyszer végignéznem, ahogy apuka püföli anyukát stb.
Összegezve: remélem, hogy nyugalmasabb életem lesz, mint Worcesterben volt. Beatrice egyébként nagyon szimpatikus, de azért ezt nem akarom elkiabálni, mert eleinte Zabeen is az volt.
3 nap, és kiderül minden... :) Drukkoljatok! :)

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)