2010. október 3., vasárnap

Bradgate Park

Tegnap délután voltunk a Bradgate Parkban, végre felfedeztünk egy hatalmas játszóteret. :)










Zane tök jól érezte magát, viszont hazafelé már hulla fáradt volt, mivel kb. 40 percet sétáltunk oda + vissza is. Azt hittem, hogy majd könnyen ágyba tudom tenni, vagyis hogy korán, de nem, elmúlt 8 óra, mire lefeküdt, már B. is itthon volt. Fél 9 előtt egy kicsivel hozták meg a 2 szomszéd gyereket, de mivel B. itthon volt, nekem semmi dolgom se volt velük. Ellenben reggel... fél 7-kor ébredtem, B. szólt, hogy indul dolgozni. A gyerekek nekiálltak játszani, aztán Maison kissé megvadult, Zane-t püfölte. Nah, akkor mérges lettem, hogy már megint nem bír magával, mondtam neki, hogy nyomás Zane szobájába, üljön le az ágyra, és ott kell megvárnia az anyukáját. Persze kezdte a szokásos hisztit + toporzékolást, amire én elmondtam neki, hogy mennyivel könnyebb lenne viselkedni, nem igaz?! És hogy nem akarom hallani a hangját, és nem akarok többször rászólni. Mi lejöttünk a nappaliba TV-t nézni, meg játszani, Maison többször kiabált, hogy menjek fel hozzá, de nem mentem... meg kell tanulnia viselkedni. Fél 10-kor jött értük az anyjuk, beszélgettem vele pár percet, meg kérdezgetett, hogy Szilvi regisztrálva van-e, hogy hol meg minek, arra aztán nem válaszolt. Mondta, hogy ha jól emlékszik Szilvi 3-kor fog landolni, de hogy fel fogja hívni, hogy ha tud, akkor inkább jöjjön el a reptérről Sheffieldig busszal, mert fáradt, nincs kedve annyit autózni. Közöltem vele, hogy ez így nem túl korrekt, nem így volt megbeszélve, arról nem is szólva, hogy elég kevés közvetlen buszjárat van, ő meg megy éjjelre melózni, tehát talán az ő érdeke kellene hogy legyen, hogy Szilvi mielőbb ideérjen. Nah mindegy, én ezen már nem is idegesítem magamat. Csak remélni tudom, hogy amúgy normális család, kívülről annak tűnnek, élni nem éltem velük, de viszont nagyon haragudnék magamra, ha Szilvi nem érezné jól magát náluk.
Reggelinél nagyon kiakadtam Zane-re, túl mohón itta a tejet, tele volt a szája, és köhögnie kellett, úgyhogy az egész sugárban a laptopomon landolt... :( Nagyon kiabáltam vele, amit aztán meg is bántam, meg vele takaríttattam fel, de ez utóbbit megérdemelte, mert ezért már számtalanszor szóltam. :(
Update: Szilvi most írta a fészbúkon, hogy Sekay most küldött neki egy sms-t, hogy jöjjön inkább vonattal Manchestertől Sheffieldig, mert hogy nem tud érte menni, és hogy mert az gyorsabb. Megint upset vagyok, ezt azért nem sms-ben kellene intézni, minimum telefon... mellesleg meg ömlik az eső ezerrel, biztos ő is szívesen mászkálna össze-vissza egy tök idegen ország tök idegen városában hatalmas csomagokkal, megtalálni a helyes buszmegállót stb. Bunkóóó! Többet tuti, hogy nem vigyázok a gyerekeire, pláne nem ingyen... :@

2 megjegyzés:

  1. Helyes ez a kis gyerek :)
    A barátnőd jön a szomszédba? Na, ez klasz :)) Bár a család tényleg bunkó, hogy nem megy ki elé. Mondjuk anno elém sem jöttek, DE küldtek taxit, amit persze fizettek.
    Azt akartam már mondani, hogy tényleg durva , hogy hetek óta azt a marhahúsos cuccot kell ennetek, miért nem ajánlod fel, hogy főzöl? Neked is jobb lenne, meg legalább nem kellene kajára költened. Mert ugye az au pair ellátásba bele tartozik a kaja is...
    Ági

    VálaszTörlés
  2. Ez a szomszéd család eddig normálisnak tűnt, nekem a nőci sokkal szimpatikusabb volt, mint az én host Mum-om, de ma kissé csalódtam benne, és most parázok, hogy mi van, ha csak kívülállóként nézve mutatja magát ilyennek, elvégre élni nem éltem velük... nah mindegy, majd elválik.
    A főzéssel kapcsolatban: már beszéltünk róla, hogy majd főzök nekik magyar kaját, de még eddig csak 1x jutottunk el együtt vásárolni.
    Vannak alapvető hiányosságok, amiket ők nem használnak: liszt, tojás, tejföl, pirospaprika stb. és itt még egy tepsi sincs, se jénai, se palacsintasütő. :D Majd holnaptól, mikor megszűnik ez a bolondok háza, talán már jobb lesz a szitu.

    VálaszTörlés