Köszönöm mindenkinek, aki küldött üzit, és azoknak is, akik nap mint nap megkérdezik, hogy hogyan állok a gyógyulással. Hát... Sajnos még mindig nem vagyok túl jól. Befejeztem az antibiotikum kúrát, már csak a 2 másik gyógyszert szedem, de szerintem teljesen feleslegesen, mert ezek tuti, hogy nem erre valók, mivel abszolút nem lettem jobban tőlük. Még ugyanúgy fáj a mellkasom, ahogy veszem a levegőt, illetve a hátam is fáj nagyon. Egyedül a torokgyulladásom szűnt meg, és a köhögésem, azokra szedtem vmi szirupot külön. A náthám kicsit csillapodott, de egyáltalán nem múlt el, és a legnagyobb baj a fülem, az még egy picit se javult, sőt talán napról napra rosszabb is, kezdek megőrülni tőle. Nem is a fájdalom a baj, hanem hogy idegesít, hogy nem hallok rendesen, és mindenre vissza kell kérdeznem. Beatrice mindig azt mondja, hogy legyek türelemmel, el fog az múlni. (remélem) Plusz, tegnap reggelre a sok láztól kijött egy herpesz a számon. :( Annyira csúnya, és annyira fáj... :( Életemben másodjára van ilyen, de valahogy nem kívánom senkinek. :( Fizikailag talán jobban vagyok, vagyis már fel bírok kelni az ágyból, sőt idegesít, ha feküdnöm kell, ezért tegnap el is követtem egy kis (nagy) butaságot. Elmentem a városba megvenni a maradék karácsonyi ajikat. :( Nagyon nem kellett volna kimozdulnom még. De mázlim volt, mert B. gondolta, hogy nem vagyok a legjobban, ezért lejött elém a városba, és hazahozott kocsival. Bár... megérdemeltem volna, hogy azzal a sok-sok cuccal kelljen felfelé sétálnom röpke egy órácskát, aztán még jobban megfázni. :( Áhh, idióóóóta vagyok. Na mindegy. Amúgy sajnos meg is lett az eredménye, ma megint rosszabbul érzem magamat, át is aludtam az egész délelőttöt.
Holnapra van jegyem a sulis karácsonyi műsorra, B.-től kaptam ajiba... jhajj, valahogy annyira nincs kedvem elmenni, de mindenképpen teljesíteni fogom a küldetést, ha már egyszer megígértem.
Tegnap elköltöttem 50 fontot. :S De... Áginak meggyóntam a bűneimet, és ettől kicsit jobban érzem magamat. :D
Zane napok óta olyan cuki megint, mindent elég csak 1x elmondanom, és simán mennek a dolgok. Nagyon szeretem. Hiába rossz néha, akkor is, szerencsére kb. 95-5% az arány a jóság javára. :) Bár ez a 3 hét iskolaszünet... ajjh... de mire vége, addigra már 2011 első hete is el fog telni. Ésss utána már hamar lesz nyár, na meg aztán szeptember... amikor is megyek hazaaa. El se tudom képzelni amúgy, hogy valaha landolni fogok Ferihegyen. :D Olyan távolinak tűnik... (mert az is!!!!) Remélem, hogy nem óhajt újra kitörni majd az izlandi vulkán, az elég volt idén... (mert ugye csak én lehetek olyan szerencsétlen, aki pont arra az utolsó gépre foglalt jegyet, amit még töröltek). Visszagondolni se akarok rá, itt azért sokkal másabb - jobb - a helyzet, de akkor is hazavágyom. :(
Közeledik a karácsony, és olyan szomorú vagyok. :( Ez az első karácsony, amit nem otthon töltök, eddig minden évben hazamentem, akkor is, amikor nem laktam otthon. Na de sebaj, nagylány vagyok, túlélem...

Szia!
VálaszTörlésMa találtam rá a blogodra és amikor megláttam hol aupairkedsz, gondoltam irok...csakmert 27én én is megyek oda! ;) Illetve én Ledds-ben leszek aupair az Odonell familynél! :) Ha nincs ellenedre összeismerkedhetünk, ha majd ott leszek...ha már igy alakult, legyünk sorstársak! :)) Mit gondolsz?? :)
Remélem nem voltam túl tolakodó! :s Ha gondolod irj, skype: fiko.angici
Üdv! :):*
Szia! Oksi, felvettelek skype-ra! :)
VálaszTörlés