Döntés...

Hosszú-hosszú ideje nem írtam a blogomba, mert nem volt hozzá lelkierőm, és igazából csak a már leírt bejegyzéseket tudnám ismételgetni, semmi új és semmi kiemelkedően fontos dolog nem történt velem az elmúlt hónapokban. Sok-sok gondolkodás, mérlegelés stb. után meghoztam a végső döntést: NEM jövök vissza augusztus végén! Az előzetesen megígért 1 évemből 17 nap lenne csak hátra, úgyhogy a lelkiismeretem tiszta. Viszont ennyi keserves hónap után szeretném, ha B. is elgondolkodna kicsit, az meg máshogy nem megy, csak ha kissé pofára esik. Simán kibírnám a fennmaradó időt (karácsonyig, amire megkért), de nem fogom... és ugyebár az nevet, aki utoljára nevet, az pedig én leszek. :) Ő sose (!) volt velem korrekt, akkor én mégis miért legyek az? Sajnos megvan az a rossz tulajdonságom, hogy mindig mindenben a jót próbálom látni, mindenen viszonylag gyorsan túl teszem magamat, mindig azt feltételezem, hogy ha én jó vagyok az emberekkel, akkor ők is azok lesznek velem. De ez nem igazán így működik... Itt sokszor toleráltam olyan dolgokat is, amiket otthon képtelen lettem volna. Gyakran lett volna kedvem beszólni, illetve megmondani a véleményemet úgy igazán, de sose tettem, mindig inkább csak nyeltem egyet, és ennyi... Akik ismernek, a családom, és a barátaim, azok tudják, hogy ez nekem nagyon-nagyon nem egyszerű, mivel ami a szívemen, az a számon, szeretem tisztába tenni a dolgokat, mindig mindenről elmondom őszintén, amit gondolok, akkor is, ha az nem éppen pozitív... Ennek a munkának számomra az egyik legnagyobb előnye volt, hogy tanultam némi önfegyelmet, bár azt is meg kell hagyni, hogy ezt nem épp B. mellett kellett volna gyakorolnom... 

Kettő dolog volt, amivel B. kivágta nálam a biztosítékot úgy igazán, most nem szeretném részletezni, hogy mik voltak azok, talán majd ha hazamentem, akkor írok még egy utolsó bejegyzést, és leírom az okokat... most úgy vagyok vele, hogy mivel nem becsülte a munkámat, hát tapasztalja meg, hogy milyen... 1-2-3 hétig kénytelen lesz, amíg nem talál majd a helyemre valakit. :) Ez a kis "bosszú" elég nagy érvágás lesz neki, de bőven megérdemli!!! Nem vagyok amúgy alapjáraton ilyen, de legalább a köv. au-pairnek már nem lesz ilyen sanyarú sorsa, mint amilyen nekem volt.

Egyedül Zane az, akit iszonyúan sajnálok. Nagyon ragaszkodik hozzám, és ő 95%-ban nagyon-nagyon jó volt velem, rengeteg szeretetet kaptam tőle, mindig mindenben a segítségemre volt, persze a kis 5 évéhez mérten. Napjában ezerszer elmondja, hogy szeret, hogy lakjak itt vele örökre, hogy én vagyok a legjobb barátja. Ha csak a boltba is indulok, már ott áll az ajtóban, és toporzékol, hogy ne menjek haza, vagy hogy vigyem magammal őt is. Volt már, hogy megkért, hogy pakoljam össze a cuccait, és menjünk a reptérre. :)) B. már mondta, hogy fogalma sincs mihez fog Zane-nel kezdeni, ha én innen hazamegyek valaha is, mert hogy ez a gyerek már nem akar létezni nélkülem. Hát persze, 10 hónapon keresztül a nap 24 órájában szinte össze voltunk zárva, mindig mindenben csak egymásra számíthattunk, neki köszönhetem itt a legjobb perceimet. Ő egy olyan jó gyerek, hogy nála álmodni se lehet jobbat, de komolyan. Annyira kis édes, persze iszonyú naughty is tud lenni, de az tényleg csak kb. 5%-ban!!! 

Tegnap pl. mikor mentünk reggel a suliba, azt mondja nekem, hogy: Petra, ha fáradt vagy beteg leszel, akkor te csak maradj az ágyban, és pihenj, én el tudok jönni egyedül is az iskolába. Erre mondom neki, hogy: De hát nézd mennyi autó jár ilyenkor erre, ez nagyon veszélyes, te még kicsi vagy ehhez. És ő erre, hogy: Ez az egyetlen veszélyes hely (a főúton való átkelés), és hogy tudja, hogy olyankor fel kellene mennie a forgalomirányító nénihez, aki átsegítené. Loooooool :) Imádom!!! :)

Minden nap könyörög, és sír, hogy vigyem haza holiday-re. :( A szívem szakad meg érte, de komolyan. 

Viszont lényeg ami lényeg, hogy most az egyszer azt fogom nézni, hogy nekem mi a jó, szóval július 19.-én hazamegyek, és nem jövök vissza!!!