Febr. 8-12.

Akár úgy is tűnhetne, hogy nagyon-nagyon gyorsan telik az idő, hiszen még mindig itt van előttem, ahogy először találkoztam B.-szel a lutoni reptéren, és mintha csak tegnap lett volna, de neeeem, ez egész pontosan 157 nappal ezelőtt volt. Telnek a napok egymás után, egyik hét követi a másikat, de valahogy mégse akar eljönni az a fránya szeptember. Még kereken 30 hétvége van hátra. :( Nem olyan rossz itt, és tudom, hogy csak addig várom, amíg nem kell csomagolnom, és elindulnom hazafelé... de most akkor is várom!
Napok óta jól vagyok, úgyhogy happiness. :) És azt hiszem megtanultam, hogy hogyan ne húzzam fel magamat minden apróságon, a héten abszolút nem idegeskedtem, pedig aztán volt történés bőven. :) Zane megint hozza a formáját, de szerencsére nem velem szemben, hanem a suliban meg az anyjával. Nagyon-nagyon-nagyon rossz volt, csütörtökön mikor mentem érte, behívtak az igazgatói irodába, és ott rám zúdították, hogy miket csinált... Ajjh, rossz volt még hallgatni is, de persze én tudom jól, hogy tud olyan is lenni, viszont nekem hiába mondják, én csak egy aupair vagyok, nem az a dolgom, hogy megneveljem. Egyébként rettenetesen utálták aznap a tanárok, még az osztályból is kirakták, a folyosón várt bömbölve, a biztonsági őr vigyázott rá.

Következő hét péntektől 1 hét szünet lesz a suliban... De minek?!?!?! (Azt hiszem ez minden aupair rémálma) :)))

Megérkezett végre anyukám levele, és egy másik csomagocskát is kaptam a héten. :) Van új, szép pénztárcám. :) És sok-sok-sok vitamin, hogy többet ne legyek beteg. :) + a mentőöv, ha esetleg megint rosszul lennék... (bár remélem arra nem lesz szükség)